2016. június 10.

Harry Styles // Horpadás a térben

Harry Styles
Órák óta itt voltunk már. Mindenki kiöltözve, izgatottan… a levegőben mégis feszültség honolt, valami kimondatlan dolog, amitől mindenki félt. Magam sem jöttem rá, mégis mi lehetett ez, de nem is foglalkoztam vele kifejezetten, mert agyam nagy részét csak az foglalta le, hogy Ava vajon milyen ruhában fog megjelenni. Hogy hogyan fogom róla leszedni azt. Hogy mekkora mosollyal fogadom majd, milyen mértékű boldogság áraszt majd el, amikor meglátom – hiszen abban a pillanatban kell ténylegesen és visszavonhatatlanul rájönnöm, ő a jövőm, a jelenem, a múltam, mikor velem szemben végigsétál a padok között, nem? Amikor olyan gyönyörű és lélegzetelállító, hogy az embernek tulajdonképpen sírni lenne kedve – tenné, ha nem nézné minden egyes mozdulatát nagyjából négyszáz ember, akik előtt rettentően kínos lenne elsírnom magamat. Ám, mint ahogyan később rájöttem; csak a násznép miatt nem fogtam volna vissza az érzelmeimet, semmi pénzért sem! És nevezhet bárki nyálasnak és férfiakat megszégyenítő egyednek… Talán még igazat is adtam volna nekik, mivel tényleg így volt, de ezt sosem titkoltam. És lássuk be; a nők nem is a bunkóságomról ismertek meg. Hiszen az a pasi, aki úgy akarja elérni, hogy lecsússzon a lányokról a bugyi, az nem is férfi! Csak valami béna utánzat, ami tönkrevágja azt, amit a normális hímneműek próbálnak elérni, már hosszú idők óta. Sosem szégyelltem, és mindig mindenki tudta is, hogy az átlagnál érzelmesebb, illetve érzékenyebb fiú voltam már egészen kicsi koromtól kezdve. Elvégre attól még, mert más van a lábaim között, még ugyanúgy lehetnek érzelmeim, nincs igazam?
Louis szerencsére lefoglalta az agyamat, és amikor azt kértem, menjen be nekem kémkedni a lányokhoz, mégis hol jártak, s hogy nézett ki Ava, illetve milyen állapotban volt, majdnem meg is tette. Azonban pont akkor jött rá, amikor már neki is indult volna, hogy ez mégis mennyire rossz ötlet is volt valójában. Ő sem akarta elrontani a bulit úgy, ahogy később Liam tette. A menyasszonyom unokabátyja, amint csatlakozott hozzánk ugyanis másról sem beszélt, csak arról, milyen nagyon elege volt már Andyből és Aidanből, Ava két bátyjából, mivel a két, egyébként szerintem ultrajófej srác másról sem beszélt a húguk közelében, mint arról, hogy itt az idő meggondolnia magát, még leléphet, ha úgy gondolja. Nem tudtam komolyan venni őket, mivel Ava sosem lépne le, bár azért furcsállottam a dolgot. Ellenben nem kételkedtem. Az elmúlt hónapokban ugyan voltak bukkanók, melyekben majdnem hasra estünk, de megoldottuk őket, még ha nem is teljesen a magunk erejéből. De nem törődtem vele, tudtam, nem lesz semmi gond, mert bíztam kettőnkben. Hiszen ki nem bízna abban, amit nagy szenvedések árán ért csak el?! Ezzel a lánnyal sosem volt könnyű, viszont tudtam, a későbbiekben sem lesz az – és éppen emiatt az életérzés miatt akartam összekötni az életemet Avával. Mert kihívást jelentett. Tudtam, még a sok együtt töltött év során sem ismertem ki eléggé. Őt sosem lehetett, mindig rejtegetett még titkokat, én azonban mindig is kitartóan vártam, mikor osztja meg velem, velünk azokat, vagy ha esetleg nem tette, mikor kell közbelépnem, s kiderítenem mindet, mielőtt még bajba került volna miattuk. De nekem is rengeteg hibám és sebem volt ám, amit viszont neki kellett ápolnia! A rengeteg féltékenykedés és fél-vállról-vevés a kezdetekben kikezdte a kapcsolatunkat, előbbi a részemről, utóbbi Avától eredően, s pont ezért voltam annyira biztos a dolgomban, amennyire. Mert kölcsönösen kiidegeltük a másikat, de ez így volt rendjén. Én a titkait viseltem el, ő pedig minden velem és a munkámmal járó dolgot. Bár nem voltam benne biztos, merre billen az a bizonyos mérleg…
Zayn közreműködésével az időt is megtudtam már. Húsz percünk volt még a kezdésig, a meghívottak is elkezdték elfoglalni a helyeiket, én pedig egyre idegesebb lettem, ahogy Zayn órájának kattogását hallgatva, percre pontosan értesültem az idő múlásáról. Időközben Liam is eltűnt mellőlem lévén, ő vezette a menyasszonyomat az oltárhoz, Ava bátyái pedig az első sorban ülve dugták össze a fejeiket, s beszélgettek valamiről, amit minden bizonnyal nem volt szabad hallanom. Legalábbis a mozdulataikból nagyon is úgy tűnt, pláne abból, hogy Andrew egyszer-kétszer rám pillantott, s akkor összehúzott szemeiből és ajakrágcsálásából ítélve szinte biztos, hogy nem arra gondolhatott, milyen boldoggá fogom tenni a húgát. De szerencsére a tanúm, Louis megóvott minden negatív dologtól és aggódástól – ahogyan azt még otthon megígérte nekem, amikor értem jött. A vállamon ülő kisördög sem tétlenkedett, noha viszonylag hamar le tudtam küzdeni. Kinek a segítségével? Anyukáméval. Senki sem mondhatja, hogy egy férfi nem izgul az esküvője előtt, kérem szépen! Meglehet, jobban is reszkettem néhány pillanatban, mint a menyasszonyom, feltehetőleg, bár erre azért nem fogadtam volna.
Aztán egyszer csak felcsendültek a kis csengők, az emberek elcsendesedtek, és én még egy utolsó pillantást vetettem mindenkire, aki az első sorban ült; a srácokra – Zaynre, Niallre −, a családra – Anyura, apura, a nővéremre és a nagyszüleimre, s utánuk Ava bátyáira, s nagyszüleire, akik a menyasszonyom családját képviselték. Utánuk megéreztem egy kezet a vállamon, ami Louis-hoz tartozott, s reszketegen rámosolyogtam. Hálás voltam neki mindenért, beleértve a készülődések közötti kitartását és segítségét is, de úgy az egész eddigi éveket is. A Larry Stylinson-hívők ugyan kitartóan próbálkoztak, mégsem érték el, hogy Ava helyett a legjobb barátom cuccosása bukjak: még úgy sem, ha a testvériségünk adott esetben megsínylette a dolgot. 
És ekkor kinyitódott a hatalmas, szárnyas ajtó velem szemben. Még nem volt erőm odanézni, vártam a beteljesülést. A vendégek egy emberként álltak fel, s fordultak hátra, majd jelezték csodálatukat, amikor meglátták az arát. S amint meghallottam ezt az együttes hangot, abban a pillanatban fordítottam oda tekintetemet, s periférikus látásomnak köszönhetően rálátásom nyílt a mellettem álló Louis vigyorgására is.
Először azt vettem észre, Liam milyen arcot vágott. Homloka ráncba szaladt, és testtartásáról tükröződött, nagyon igyekezett erősnek maradni, de mintha nem csak az érzelmei miatt tette volna ezt, hanem a mellette álló lány megtartására is. És mintha mázsás súly nehezedett volna a szívemre a gondolatra: talán valami gond adódhatott? Annyira izgulna, hogy az ájulás kerülgeti? Ám abban a pillanatban, amikor csillogó, aggódó íriszeimet a szeretett lányra vezettem, mintha egyszeriben megnyugodtam volna, noha ismertem annyira, hogy tudjam, abból a mesterkélt mosolytól ő még közel sem volt rendben. Sőt. Azonban úgy voltam vele, amikor majd mellém ér, megnyugtatom. Nagyon meg akartam már csókolni, megérinteni azokat a rózsaszín ajkakat, végigszántani rajtuk a nyelvemmel, beletűrni selymes hajába, s érezni vékony karjait nyakam köré fonódni… Felsóhajtottam a gondolatra. Egy hete nem láttam, túl hagyománytisztelő lett egyszerre ez a lány, pedig valójában sosem ismertem ilyennek!
Ám úgy voltam vele, miért ne? Végtére is, ezzel a kis külön töltött idővel csak jobb lesz majd a nászéjszakánk! És amikor ő is ezt az indokot hozta megnyugtatásul… tudtam, jól választottam. A gondolatba is beleremegtem.
Ava egyszerűen meseszép volt, és nem csak a ruha miatt! Anélkül is gyönyörű lett volna. Vagyis nem pucéran… Jó, kit áltatok, úgy is. Láttam mindent, amit látnom kellett már, és minden egyes alkalommal elámultam. Mindig tudott nekem újat mutatni, a szerelmi, illetve szexuális életünk a kezdetektől fogva fenomenális volt. Ám ebben a keveset mutató ruhában még jobban kívántam, mint eddig valaha. És nem voltam biztos benne, jó érzés lesz-e levenni róla, miközben tudtam, megéri az utána következő dolgokért. Meg sem próbálkozom a ruha leírásával… úgysem menne, ezt be kell ismerni. Én már örültem annak is, hogy felismertem a csokrot a kezében!
Danielle és Perrie a menyasszonyom, és az őt kísérő Liam mögött sétáltak, kezükben az aráéhoz hasonlító csokorral, mosolyogva, szép, Ava által kiválasztott ruhákban feszítve, és arcukról tükröződött a szeretet és támogatás. Noha őket is ismertem már annyira, hogy tökéletesen tudjam: minden elfedhető, ha egy kis mókára gondolunk a párunkkal…
Ava Liambe karolva lépegetett végig a sorok között, fejét lehajtva, és a ruha szívalakú mellrészénél jól kivehető volt, milyen szaporán lélegzett. Itt jött el hozzám a második olyan löket, mikor aggódni kezdtem. Nem nézett rám, a lépései bizonytalanok voltak, és Liam nézése… Rossz előérzetem volt, sőt, úgy éreztem, menten össze is esik, ezért már léptem volna előre, hogy felé indulva a karjaimba vegyem, és megnyugtassam – ám hál’ Istennek, Louis még idejében elkapta a karomat, pont abban a pillanatban, amikor Ava összeszedte magát, és csodás íriszeit felvezetette rám, majd álla jól láthatóan leesett.
Ettől többen is felnevettek. Ava  elpirult, és a fátyol, mely az arcába lógott hirtelenjében nagyon feleslegessé vált. Már csak pár lépés volt közöttünk, amikor végre valahára elértek a lépcsőhöz, amely a paphoz vezetett. Megálltak, Liam a fátylat megfogva hátrahajtotta a könnyű anyagot, s így rálátásom nyílt Avie vörös szemeire, ezentúl gyönyörű arcára. A fiú csókot nyomott a menyasszonyom, leendő feleségem arcára, s az belemosolygott a gesztusba. Tudtam, mennyit jelentett ez neki, lévén a szülei nem vehettek részt a számunkra oly’ fontos alkalmon. Nem firtattam sosem, nehogy felszakadjon a seb, mégis előfordult egyszer-egyszer, hogy a lány zokogva borult a karjaimba, s hajtogatta, mennyire elcseszett családi élete volt neki. Grace a Mennyben, Jonah csak a jó ég tudta, merre... Én sosem voltam rest hangoztatni, hogy ott volt neki Liam, a bátyái, a nagyszülei, s főként én – aki sosem hagyná el, de tudtam, az anyukáját nem lehet pótolni, még ha nagyon görcsösen akarjuk is.
És rendben, most már én is kimondanám: Rettentően nyálas voltam akkoriban, azonban tudtam ellensúlyozni és palástolni elég rendesen!
A koszorúslányok a helyükre sétáltak, helyet foglaltak a párjuk mellett az első sorban. Danielle mondjuk nem, hiszen Liam Ava tanúja is volt egyben, ezért ő Perrie mellett ülve nézett minket mosolyogva, ám aggódva.
Liam egy olyan gesztussal adta át számomra Ava kezét, ami azóta létezik, mióta világ a világ – kis kezét az enyémbe adta, majd elmenve mellette, a második lépcsőfokra állt, szemben Louis-val. Egymásra mosolyogtak, amolyan pasis görbével, majd mindketten Avára vezették pillantásukat, aki úgy-ahogy összeszedte már magát, de mikor ujjait enyémekkel összefonva felsétáltunk a kis, rövid lépcsőn, éreztem rajta, mennyire nem állt biztos lábakon. Így hát, amikor az esketőpap köszöntötte az egybegyűlteket, majd megkérdezte, van-e valakinek ellenvetése a házasságuk ellen, s miután válasz nélkül maradt, elkezdte a szertartást; én megszólítottam a kedvesemet olyan halkan, ahogy csak tőlem telt.
Nos, később sajnos rá kellett jönnöm, a hangom nem csenghet halkan, de valójában nem érdekelt annyira.
-            Minden rendben van?
Ava nem válaszolt, legalábbis szóval nem. Egy nagyon apró, kis mozdulattal felrántotta a szája sarkát, majd tekintetét enyémekbe fúrta. Ott álltunk egymással szemben, mindkét kezünkkel a másikba kapaszkodva, és nem tudtam mást érezni, mint Ava frusztrált energiáját felém áramlani, és a később lefelé irányuló, kapkodó íriszeit nézni. Szemöldökömet felvonva gondolkodtam el azon, vajon nem biztos a dologban? Én nem akartam semmibe sem beleerőltetni, de mivel már nem kevés ideje voltunk jegyesek, úgy gondoltam, ideje lenne lépni – főleg, hogy ő ajánlotta a dolgot. Időközben megváltoztak volna az érzései? Már nem tekintett rám férfiként? Mi történhetett? Nem tudtam rájönni. De nem is volt időm gondolkodni, mert az atya immár nekünk célozta szavait. Jött az eskütétel, amit én kezdtem.
Vagyis kezdtem volna, ha abban a pillanatban, amikor Ava szemeibe nézek, nem látok bizonytalanságot és fájdalmat. Hatalmas cseppekben gördült le gyönyörű szemeiből a könny, csíkot húzva ezzel arcán. Nem foglalkozott a letörlésükkel, egyszerűen állta a pillantásomat, majd a következő pillanatban a vendégek felé fordította fejét. Végigszántott rajtuk tekintetével, a tömeg halkan felmorajlott. Ava végül Liamre nézett. Valami kimondatlan, gondolatbeli beszélgetés zajlott le köztük, úgy vélem, de ha megszólaltak volna sem hallottam volna, ugyanis a fülemben olyan erővel zúgott a vér, hogy már szinte belesajdult a fejem.
A pap újból megkérdezte, fogadom-e, próbálta folytatni a szertartást, és helyrehozni a kis bakit. Azonban volt egy érzésem, egy rettentően rossz érzésem, miszerint ez már nem hozható helyre.
S ez akkor igazolódott be, amikor Ava visszavezette rám a pillantását. A könnyek dupla olyan sűrűn csordultak végig puha arcán, mint az előbb, íriszei vörösek voltak.
Aztán kész. Itt már azt hiszem, tudtam. Szemeim elkerekedtek, de ellenkezni nem tudtam, amikor a következő pillanatban megrázta a fejét, szőke haja követte a mozdulatot, majd szája elé kapta a kezét, ezzel kirántva enyémekből, és elfordulva lerohant a rövid lépcsősoron.
Ahogy futott, a teremben megfagyott a levegő, én pedig csak álltam ott, teljesen összezavarodva, és hallgattam az ütemes kopogást, amit magassarkúja hagyott maga után. Még volt bennem annyi lélekjelenlét, hogy viccelődve belegondoltam: na, csak felvette! Hisz pontosan tudtam, mennyire utálta.
És elment. Kis kezeivel kilökte a nehéz, kétszárnyas ajtót, s elment anélkül, hogy visszanézett volna. A nyílászáró még sokáig hintázott, halkan nyikorgott, éppen annyira, hogy hallani engedte a folyosóról kihalló zokogást, és azt az utálatos kopogást. Aztán becsukódott az az átkozott ajtót maga mögött. Az emberek még mindig nem tudtak megmozdulni, Liam tétován lépett egyet az unokahúga irányába, de amikor meglátta, hogy a bátyái már elindultak, inkább visszalépett, és úgy állt ott, mint aki azt sem tudta, ki ő valójában.
Álltam a pap előtt, és csak néztem utána. Gyors léptekkel távolodott, ez a mai napig beleitta magát a fejembe, alakja pedig eltűnt a folyosókanyarnál, amire még az üvegablakból rálátni lehetett. Még akkor is sokáig néztem azt a helyet, ahol akkor utoljára láttam, amikor már régen nem láttam. Talán valamit elfelejtett elmondani, és talán még visszatérhet – reménykedtem – Talán megbánja, és visszajön, hogy összeházasodjunk.
De nem jött vissza. Csak a hiánya maradt utána, mint valami horpadás a térben.
Néztem azt a helyet sokáig, mozdulatlan szemgolyókkal, s éreztem, hogy minden el volt veszve. A vendégek hangosak voltak, kérdezgettek össze-vissza, mégis mi történt, Aggy és Peter pedig egymást ölelve sutyorogtak. Ők sem tudtak semmit, pedig Ava mindig, mindent megosztott velük. Andrew és Aidan már visszatértek, és Liammel együtt csörgették a jól ismert számot – ám ott csupán a hangposta jelentkezett. Kikapcsolta.  Louis, Niall és Zayn felém igyekeztek, és minduntalan beszéltek hozzám, ám egyetlen betű sem jutott el az agyamig. Csupán földbe gyökerezett lábakkal álltam ott, mint a cövek, s kezeim törzsem mellett lógva várták a lányt, aki magával vitte a lelkemet. A pap engem kérdezgetett, de Louis szerencsére rövid időn belül leszerelte, s tőmondatokban elmondta neki a lényeget: „Az esküvő lefújva, mert a menyasszony meggondolta magát. Nem tud valakit, aki házasodni szeretne? A násznép és a férj is megvan, már csak egy valamirevaló ara hiányzik…” Röhögött a vakbelem.
Kár, hogy nem tartottam viccesnek. Na, jó. Olyan viccesnek.
Viszont tudtam, amit tudtam, és ez még lejjebb döngölt, mint ahol voltam – már így is épp eléggé mélyen.
Tudtam, hogy én ebből a templomból ki fogok menni, és soha, de soha többet nem fogok visszajönni, még csak egy hasonlóba sem. Bágyadt, ijedt mosoly fénylett fel sötét arcomra. Most már tudom; ez a néma kis mosoly a sírni nem tudó férfiak rettenetes, vad zokogása. Pedig oh, de tudtam én itatni az egereket! Ava műtéténél is halálra váltan ültem a váróban, majd amikor az orvos kijött, s közölte, az egyenlőre még nem kimondott szerelmem kómába esett, én kicsit megzuhantam.
De ennek már több éve.
Megtörtént az elkerülhetetlen − az eső később lecsendesedett, és ténylegesen leesett: ő elment. Úgy éreztem, mintha valaki kiszakított volna belőlem egy darabot. Hiszen Ava olyan volt számomra, mint nyaranta egy jó kis zuhé. Hirtelen jött, majd hirtelen is ment el, mégsem lehetett rá haragudni, egyetlen csapása után sem, mert egyszerűen annyira imádták az emberek, hogy elviselték, mikor zuhant – s ezzel magával rántott többeket is. Megvizsgáltam a lelkiismeretemet is, hátha alapon. Nagyon nyomorultul éreztem magam... Még sosem volt ilyen érzésben részem, de senkinek sem kívánom. Nem jó beismerni a saját kudarcunkat. Valamit nagyon elhibáztam, ha nem tudtam megtartani. És bár ismertem a legutóbbi titkát… Amit ugyancsak nem mondott el, én mégis rájöttem… hiszen előlem nem tudott rejtegetni semmit sem, tökéletesen ismertem minden egyes mozdulatát.
Mint például, amikor nem értett egyet valakivel, de nem akart megszólalni, ezért csak megrántotta az orrát – innen lehetett mindig lebuktatni. Ő nem tudott erről a tulajdonságáról. S rettentő aranyossá tette ez az egyetlen mimika.
Vagy ott volt még az ajka belső felének rágcsálása. Én tudtam, miért csinálta, ő nem. Azt hitte, mindössze egy rossz szokása. A bátyái is csinálták néha, de náluk tényleg egy rossz szokás volt csupán. Nos, Avánál nem volt az. Ilyen egyébként még az is, hogy amikor az ölemben ült, és az ingem, a pólóm aljával játszott − egyből kivehető volt, mire gondolt. Le akarta venni rólam a felsőmet, s végigcsókolni a mellkasomat. És sosem tiltakoztam… Nem voltam olyan hülye. Hiszen mindig milyen fenomenális dolgokat műveltünk mi együtt...
Ha megnyalta a száját, ideges volt. Ilyenkor rendszerint az ujjait, a gyűrűit piszkálta, vagy a körmeit, ajka belsejét rágcsálta. Ez mondjuk zavart, mert olyan szép, nőies kezei voltak, és anyám, azok az ajkak! Egyetlen rossz szokásának tudtam ezt be, de az Istenért sem változtattam volna meg: csupán a leszoktatásával próbálkoztam, s mint később kiderült, tök feleslegesen!
Amikor a homlokát ráncolta, s a távolba meredt, rendszerint vagy a szülein gondolkodott, vagy a titkait próbálta fejben megoldani, kicsomagolni, majd jól elrejteni. Viszont mind tudjuk, hogy esélytelen volt. Már az én esetemben. Nem nyilatkoznék a többiek nevében.
Nyamvadt egy érzés kerített a hatalmába, mikor sorra vettem, mi volt az, amit szerettem benne, noha még közel sem jártam a felezőpontjához. Nagyon az elején voltam még! És ez csak akkor múlt el, vagyis tűnt úgy, hogy elmúlt, amikor évekkel később találkoztunk. Nem akartam elhinni, hogy kaptam egy második esélyt, viszont megdöbbentett a dolgok állása – egy teljesen új Ava szobrozott velem szemben. Még a szemei is máshogy álltak… Nem tudtam eldönteni, több vagy kevesebb élet volt benne, mint ahogyan azt sem, az érzelmeim változtak-e egyáltalán iránta. Noha zavart, hogy egy ismeretlen srác mellett ácsorgott, majd hagyta, hogy az átölelje – még ha látszott is az arcán, nem szeretett volna ennyire közel kerülni a fazonhoz. Arcomon fájdalom tükröződött, idegesség és undor, valószínűleg, de csak azért, mert elképzeltem, ahogy a lány mással van. Úgy, ahogy egykor én. Hiszen az esélye megvolt! És majdnem biztos voltam benne, hogy így is történt.
Esküszöm, álmodom… − Ez volt az egyetlen dolog, ami abban a pillanatban az agyamban ólálkodott. Maga Ava állt előttem, s szakasztott olyan volt, mint Stacey Harris, az a régi barátnője, akit mindenki, még ő maga is utált. Csakhogy aztán Avie csúnyán elbánt vele, mikor rondán kicsúfolt egy kerekes székes lányt, aki ráadásul még a rajongónk is volt. Többek között ezért is szerettem belé; a tüzessége, szenvedélyessége vonzott, és a késztetés, hogy kiálljon a kiközösítettekért, még akkor is, ha ezzel maga is azzá vált. Soha semmilyen skatulyába nem fért be, ő egyszerűen Ava Heart maradt, még úgy is, ha rossz önképpel rendelkezett, és hangoztatta, ő egy negatív, bajkeverő ember, akinek nincs az égvilágon semmi haszna. Szerintem a mai napig így látja magát, noha sosem voltam rest hangoztatni, mennyire nem volt igaza. Igaz, stílusilag néha sokat mutatott a tökéletes testéből, de ez is csak azért zavart, mert az enyém volt, és mert olyan, amilyen. Most viszont piszkosul úgy nézett ki, mint az, akit régen elhordott. Egy öltözetileg felnőttes, kissé mondjuk bohém lány, noha a jelei megvoltak, hogy ő még ugyanaz volt. Változatlanul bombázó, teste akár a szikla – a törékenyebb fajtából, ezt tegyük hozzá –, combjainak vége hossza nincs. Sokszor elképzeltem, ahogy a lába körém fonódik, és ekkor is ugyanez villant fel lelki szemeim előtt, egy emlék, noha a lány úgy festett, mint egy idegen. Viszont annyi örömöm volt, hogy a szoknyája változatlanul elég rövid volt, ruháiba még mindig nem tetőtől talpig burkolódzott, így kissé megnyugodhattam: Ava Michelle Heart még nem ásta el magát olyan mélyre, ahonnan nekem kellett kikászálódnom néhány éve.
 A másik, ami kicsivel később esett le: a nyakában lógott a nyakláncom, amelyet közel három éve elhagytam! Legalábbis úgy hittem, hogy elhagytam, de ebben a pillanatban világossá vált, hogy nem így történt. Biztosan elvitte, amikor hazament az esküvő után, hogy felkapja néhány cuccát, s megtegyen egyéb dolgokat is… − gondoltam. Utána másra sem voltam képes koncentrálni, mint arra, milyen érzés volt elolvasni a számomra hagyott levelét. Nagyon siethetett, hiszen az egyébként szép, nőies kézírása dőlt volt, kusza, s néhol helytelen is. Túlságosan zaklatott. Ám a tartalma… Kért és utasított is amellett, hogy búcsúzott. Indokokat nem adott, maximum árnyaltan. Noha tudtam őket... és sokkalta rosszabb volt maga az elmélet, miszerint búcsúlevelet is hagyott annál, hogy ejtett s, hogy miért. Hiszen lezárt egy korszakot, de maradt a számomra egy kiskapu. Ha lettem volna olyan megszállott, fel tudtam volna keresni. Tudtam, hogy Los Angelesbe ment, és azt is tudtam, hogy kivel találkozott ott. Vagyis kikkel. Veronica Rollson és Eaton… nos... Az a lány nem olyan ártalmatlan ám, mint azt egyesek hiszik, a srác meg pláne! És milyen érdekes az élet. Valahogy összebarátkozott Kendallal, aki egy jó barátnőm volt, egy nagyon, nagyon jó barátnőm. De miért tette mindezt? Jó kérdés, de nem most fogom elmondani, annak az ideje még nem jött el.
Mint ahogyan annak sem, hogy megbocsássam az apja által – majdnem – elkövetett mocskosságot. Máig nem értem, hogy volt képe ezt tenni a tulajdon lányával… De hiszen Jonah rohadék Heartról beszélünk! Örökké tudott meglepetéseket okozni, noha nem − mindig − pozitív értelemben, akárcsak a lánya. Annyi biztos, a börtönből nem szabadul egyhamar! De ezt nem kell megtudnia a lányának. Nekem is lehetnek azért titkaim… Amik mostaniak. Vagy nem.
Csupán egyetlen dolog aktuális éppen.
Hogy szinte egymással szemben állunk, mellette Liam, és az egész lány remeg. Lábai majdnem megbicsaklanak… Liambe kapaszkodik, de látom rajta, nincs tudatában a tetteinek. A szemeimbe néz, mögöttem ott áll Lou, és keze a vállamhoz ér. Megszédülök a gondolatra, mennyire hasonlít ez a helyzet a rég történtekhez. Fülemben zúg a vér, és még ez is ismerős! Payno összevont szemöldökkel néz rám, fejével az unokahúga felé biccent, aki pár pillanatig Tommot méregeti, majd íriszeit visszavezeti rám.
Nem tudunk egymásnak mit mondani, pedig látom rajta, hogy nagyon szeretne. A múltkor, amikor a plázában találkoztunk, vele Veronica, velem Kendall, én csúnyán megbántottam, s csak később jöttem rá, mennyire meghazudtoltam magam. Megfogadtam, nem leszek bosszúálló, gyenge pasi, aki a múltban él, mégis folyton úgy viselkedtem. Elfutottam a lehetőségek elől, amikor magyarázatot kaphattam volna. Úgy érzem, mintha kettőnk között mindennek vége lenne, s mintha ő is úgy érezné, mintha mindennek vége lenne kettőnk között. Ettől azonban oly’ erős lesz a feszültség; nem lehetett vége. És tisztában vagyok vele, mennyire kishitű is volnék – hiszen elhagyott, melyik férfi tűrné ezt?! Nos, szerintem itt egy kérdés van csupán. Melyik férfi vallja magát annak, férfinek, miközben nem tudja sem az indokokat, sem semmit?! Megbocsátani tudni kell, ettől lesz valaki erős. Vagy ha mégsem, hiszen a büszkeség az úr, a megsebzett férfiúság – akkor is tarol a kíváncsiság, nem?

Hiii,
Úristen, el sem hiszem, hogy összejött!!! Borzasztóan köszönöm nektek, Srácok! Elképesztőek vagytok, hogy lehetővé tettétek ezt nekem, nem tudom elégszer megköszönni, még úgy is, ha lényegében én kampányoltam magamnak... But no probs! Megérte. :3
By the way. Hogy tetszett? Én egyszerűen imádtam írni, tényleg elképesztően élveztem, lehet, nem ez lesz az egyetlen Hazz szemszög, mert valahogy jobban átjött, mint az Avásak. :"D Ne ítélkezz. Remélem, nektek is tetszett, kis Hava Steartok! Haha. Joking.
Egyébként nem tudom, észrevettétek-e már, de kezdek átszokni félig angolba... Érdekes, viszont talán megfelelő kifogás, hogy gyakorlok a külföldi életre, mivel lehet kint fogok élni egy évet, yay! Csak dicsekedek, tudjátok. :3 Okay, a lényeg. Sok dologra fény derült ám a részben, remélem, elég szemfülesek voltatok! Értesültetek a másik oldalról, Ava rossz énképéről... Csomó dolog kiderült, ha észrevettétek, mivel igencsak el lettek ám rejtve. Haha, such a bad girl. Rita sokat segített nekem, köszönöm innen is, bae! <33 Ilysm.
Köszönöm egyébként az előző részhez érkező üzeneteket és ezt a rengeteg megtekintést, a díjakat és a cseréket is! Nemsokára válaszolok rájuk, ne haragudjatok a késedelmekért! Nagyra értékelem mindegyiket, imádlak Titeket! Habár észrevettem egy furcsa kis változást. A részek megtekintése és a kommentek folyamatosan csökkennek... Ez az én hibám lenne? Örülnék valami válasznak, ha lehet, erre is térjetek ki a kommentekben. <3
Szép hetet, skacok, s ne feledjétek: már tényleg egy köpésnyire vagyunk a vakációtól! (omfg yay)
All the love, RS

12 megjegyzés:

  1. Több Harry szemszöget légysziiiii ez irtó jo volt :D

    VálaszTörlés
  2. So...
    Mint tudod, már kurva régóta vártam ezt a Harry-s szemszöget💕
    Ahogy olvastam, teljesen átlényegültem.
    Annyira de annyira várom már, hogy Ava és Hazz újra együtt legyenek💖
    Amúgy, hiányzik Morth!😞
    Követelem a következő részbe!😂😂
    Nem tudok többet írni, mert még a rész hatása alatt vagyok!😂😂
    Siess a következő résszel!💘
    CSÁ CSUMI HELLOOO
    Nagyon de nagyon szeretlek!💘💘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem lopni ám a szövegemet, hékás!!! Igen, tudom. :3 Tudod csaje, én nem lövök le így itt semmi poént... Nem lenne túl korrekt. Mint ahogyan az sem, hogy ha te kérdezel, én válaszolok... Esetenként mégis megeshet. :D
      Morthról még majd tárgyalunk - tudod, én meg a kis skrizofrén lelkivilágom -, aztán majd meglátjuk, mi lesz... Egyébként poént, mert elsőre le sem esett, mégis ki a halálról beszélsz, és csak utána koppant, de akkor meg jó nagyot! Rettenetesen örülök, hogy tetszett, Honey, el sem hiszed. :3
      Én is szeretlek!! <33
      CSÁ CSUMI HELLOOO

      Törlés
  3. Hu, imádtam es szavak nelkul maradtam! Egyszeruen... Vegem van, imadooom!!!

    VálaszTörlés
  4. Szia Razonelll!

    Első sorban! Nagyon örülök, hogy, a nagyid jobban van! Lelki ügyekben pedig ott vagy mellette..!

    A részről:
    Azt a megszentségteleníthetetlen aligátor bőrű kemény pasis feeling mindenségit neki!

    Azt a kutyaszivarral megbűzöltetett rejtélyes - titkos barlangját!

    Ez egyszerűen olyan fergeteges volt mint egy cirkuszi atrakcióóó! Kérem szépen..szenzááááációóót olvashattunk!

    Nagyon imádtam, ahogyan ötvözted, a keménykülsőt-a "puha" belsővel...az érzékeny lelkületű eseményeket frenetikusan hoztad össze!

    Eszméletlen amit alkottál!

    Óh, Ő.... én én én nagyon nagyon nagyon örülnék neki - szerintem sokan vannak még így rajtam kívül- ha olvashatnék/nánk még jó párszor Harry szemszögéből!

    "A részek megtekintése és a kommentek..folyamatosan csökkenek.. ez az én hibám lenne?"

    Határozottan közlöm, hogy nem a tehibád!
    A megtekintésre nem tudok mit mondani, de a komment csökkenésre igen, van egy elméletem.. mégpedig az, hogy annyira - jóértelemben - sokkolta az illetőt/illetőket az adott rész/részek, hogy nem tud mit írni..
    Én is több blognál -természetesen itt is- vagyok úgy, hogy annyira ütősek a részek, hogy percekig ülök és nézéek magam elé, hogy mit is kéne írni.., mert annyi mindent szeretnék elmondani... aztán nekikezdek írok...késznek nyílvánítom és este pedig eszembe jut, hogy ezt se írtam meg azt se írtam...
    Vagy egyszerűen "csak egy - egy mondatot írok"..., mert belém fagyott a szó :D - nehéz elhinni ugye? :D

    Nálad is rengeteget gondolkodok, hiszen annyi mindent írnék... :) -jaj, szegény bölcs fejednek! - olvashatod a zagyvaságaimat! Úh...lehet, hogy az én kommenteim miatt fog csökkenni az energia szinted? Leszívom az összes energiádat a hülyeségeimmel? :)

    Visszatérve a részhez - nem sokára befejezem nyugi -

    Rengeteg mindent tudhattunk meg, és még annál is több nyitott kérdést, hagytál magad után - illetve Ava és Harry után.., de ez tökéletesen így van jól..

    A többit nem írom, ahogyan az előző résznél se felytettem ki túl részletesen nehogy úgy járjak mint a multkor :D

    További szép hétvégét!

    Már is nagyon nagyon várom a következő részt!

    Nagyon szépen köszönöm, hogy olvashattam ezt a részt is! Frenetikusan - észvesztően remek rész volt! Príma Harry szemszöget kaphattunk! - Még - Még- Még--- szeretnék még még még!

    - oké pofa befogva, enter mindjárt lenyomva, ideje már, mert azt fogod hinni, hogy a "csaj" azért nyomat ilyen szövegeket mert be van nyomva-

    Minden jót!

    Szia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. AZTAPASZTA
      Ez aztán a terjedelmes és tartalmas komment, öreganyám! Köszönöm, hogy időt szántál a megírására, még olvasatlanul is mocskosul sokat jelent. :')) <3
      Szóval, akkor olvassunk.
      Naaagyon de nagyon örülök, hogy tetszett! Igyekeztem tökéletesre csomagolni Harryt, a valóságban is egy ilyesmi karakternek képzelem el... Boldoggá tesz, hogy észrevetted ezt a két összefüggést, kiszűrted a lényeget! Nem tudom, emiatt kinek gratuláljak voltaképpen. :D
      Külön köszönöm, hogy a kis "lezárásra" is reagáltál. Aranyos vagy nagyon, amiért így gondolod, reménykedem benne, igazad van. :) <3
      Harry szemszög szinte biztos, hogy lesz még, drágám, imádtam ezt is, nem is kérdés, szerintem. Már csak az idejében nem vagyok biztos... majd ahogy jön a dolog, úgy esik. Oh, volt ennek egyáltalán bármi értelme is?!
      Haha imádlak, te csaj! Mindig vigyorgok, mint a tejbetök, amikor a kommentjeidet olvasom. Hatalmas, időtől és történésektől függetlenül feldob. <3

      Neked is, Beztina!!4!NÉGY!!
      All the love, RS

      Törlés
  5. u.i. a mocskos csokoládé maszat nélküli pofámat!
    Piszkosul elírtam a neved... ne haragudj :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig milyen vadító lehet egy csoki-maszat-féle bajusz. :S És valójában észre sem vettem úgyhogy no para. :D xx

      Törlés
  6. Válaszok
    1. Nagyon nagyon örülök neki, ha elnyerte a tetszésedet, és annak pedig még jobban, hogy ezt jelezted is. :)))
      xxRS

      Törlés