Huszonhat // Helló, Styles, ráérsz?

A törülközőnket felkapva sétálunk le Eleanorral a partra, és valahogy nyugodt szívvel hagyom a házban Cadyt, tudva, Niall és Max is vele van, azaz baj nem történhet. Vagyis, olyan hatalmas biztosan nem, tekintve, mennyire ügyetlenek a fiúk… bízom abban, hogy elég érettek, és nem akarnak sem vízipipázni a füstjelző alatt, sem hajszárítót ejteni a kádba, mivel én már mindkettővel találkoztam az életem során, még akkor is, ha nem szemtől szembe és magam megtapasztalva.

- Szóval, hogy vagy? – kérdezem óvatosan, amikor helyet foglalunk egy-egy napozóágyon, és a fülem mögé tűröm az egyik kósza tincsemet, hogy ráláthassak Eleanor arcára. Szemeit lehunyva fordítja arcát a nap felé, és ajkaira apró, jóleső görbe húzódik.

- Nem fogok megtörni… jó, oké. Mégjobban. Viszont mindketten felnőttek vagyunk, megbeszéljük. És ha meg nem, akkor Tomlinson meg majd megtudja, mit veszített. 

Lenyűgöz Eleanor hozzáállása, és azt kívánom, bárcsak én is ilyen okosan és éretten lennék képe kezelni a krízishelyzeteket.

- Szóval így állunk… – mondom jobb ötlet híján. Eleanor bólint, és szemüvegét a feje tetejére tolja. Törökülésbe húzza lábait, és felém fordul, ezzel is jelezve, minden figyelme az enyém. Leutánzom mozdulatait, és szinte tükörszerűen kezdünk beszélgetni.

- Így – bólint magabiztosan, aztán megrántja vállait. – Nem én vagyok az a személy, aki itt elveszít valamit. – Igazán nem akarok vitába szállni a lánnyal, viszont ezzel nem értek egyet. Lehet, hogy Lou vesztesége sokkal nagyobb, hiszen nem talál még egy olyan lányt az életben, mint Eleanor, viszont barátnőmnek is elkell majd a segítség, amikor rájön, hogy mindaz, amit másodkézből hall, az bizony igaz. De nem akarok, és nem is fogok sajnálkozni, mivel én elsőkézből tudom, hogy az milyen veszett szar egy ilyen helyzetben. Mint anno anyukám halálánál. Sorra jöttek utána haza hozzánk az emberek, hogy kifejezzék sajnálatukat és hogy biztosítsanak róla, hogy segítenek, ha csak tudnak, viszont én képtelen voltam másra gondolni, mint arra, hogy ez tényleg szép és jó, mindössze egy a bibi: nem az ő anyukájuk halt meg, nem őket érte az az akkor érzett halálos, végzetes veszteség, és nem a szomszéd néni az, aki nem találta a helyét sem a világban. Ezen pedig egy „sajnálom, aranyoskám” igazán nem tud segíteni.

Persze lehet, hogy csak én vagyok pesszimista…

Este van már, Niall és én a konyhában próbálunk összehozni valami ehetőt vacsorára. Mindkettőnk elég jól tud főzni, régen együtt tanultuk meg, úgyhogy nem lepődök meg, amikor tökéletes közöttünk az összhang, és emiatt seperc alatt végzünk is a krumplival, a salátával és a hússal is. Elégedetten pattanok fel a pultra, majd pakolom kezeimet Nialler vállaira, amikor a fiú beáll a lábaim közé, és két nagy kezét fedetlen combomon nyugtatja. Alsó ajkam belsejét rágcsálva keresem a tekintetét, és amikor megtalálom, elmosolyodom. Örülök, hogy itt van velem, és annak mégjobban, hogy úgy érzem, minden olyan, mint régen. Leszámítva, hogy Harry nem szól közbe, hogy ne ölelgessem a legjobb barátomat, mivel most nincs itt.

- Minden jól ment Cadyvel? – kérdezem, és homlokomat mellkasának döntöm.

- Persze. Tüneményes kiscsaj, jól elvoltunk. Megnéztünk egy filmet, és még bújócskáztunk is – meséli mosolyogva. – Poén volt, mert Max bealudt a szekrényben, és én voltam az, aki beijedt, hogy merre lehet, nem Cady, akinek eleve meg kellett volna találnia – nevet fel az emlék hatására, és én is követem. – Jó, oké, ez most nyilván hülyén hangzik, de akkor tényleg elég para volt.

- Nem, abszolút nem hangzik hülyén – rázom a fejemet, amint elhúzódok Nialltől. – Jó apa lennél – bököm ki pár pillanatnyi bizonytalankodás nélkül.

- Csak tartanék már ott, mi? – sóhajt egy nagyot, és közben mellém ül a pultra. Jobb kezét visszahelyezi a lábamra, és ez az apró tett megmosolyogtat, mert olyan reflexszerű, szinte már magától jön. – Ez az egész igazából nagyon különös. Louis apa lesz, és bár jelenleg be van szarva, mint állat, attól még valahol biztosan örül a dolognak. Jó mélyen… Liam azon agyal, hogy megkéri Sophia kezét, bár ez nem tuti, mivel én csak a gyűrűt találtam meg, tőle még nem hallottam a tervet. Harry forgat, de már neki is megadatott egyszer a családi élet lehetősége…

Nem számítok arra, hogy ilyen hirtelen hozza fel a témát, viszont szinte már várom, hogy folytassa, mert hirtelen azon kapom magam, hogy ki szeretném magamból beszélni a történteket egy olyannal, aki nem hiszem, hogy oldalt foglalt volna már.

- Kérdezhetek? – sandít felém, és én egy bólintással nyugtatom meg. Semmi akadálya, és ezt meg is mondom neki. – Csak azokat tudom, amit Harry mondott, amikor elvben még a történtek estéjén full részegen felhívott, mást nem igazán. Te ki tudod egészíteni a vakfoltokat, vagy inkább hanyagoljuk? – adja meg az újabb esélyt a meghátrálásra. Csakhogy nincs rá szükségem, viszont nagyon hálás vagyok érte a szöszkének.

- A rövid sztori annyi, hogy nem voltam képes úgy hozzámenni Harryhez, hogy volt előtte egy nagy titkom. Kicsik bárkinek lehetnek, az még talán egészséges is, viszont azzal nem tudtam megbirkózni, hogy tudtam, meg kell ölnöm a babánkat, mivel, ha nem teszem, akkor én halok bele a szülésbe vagy a terhességbe önmagába. Elmentem Perrie-vel az ultrahangra, ahol Haz is ott volt, természetesen Pez kerítőnősködött – forgatom meg a szemeimet. – Kifelé nem tudtam, hogy Harry már visszaért a kocsival, és mind tudjuk, milyen jó az időzítése a srácnak, úgyhogy pont telibe meghallotta a sztorimat, amit neki történetesen abszolút nem akartam még elmondani, sőt, igazából a sírba is magammal vittem volna, viszont megtörtént, és Harry természetesen kiakadt. Otthagyta Perrie-t is, füstölő kerekekkel száguldott ki a parkolóból, én pedig hazadobtam Pezt, miután lerendeztem magamban a történteket.

- Wow – nyög fel Niall csodálkozva. – Ez lett volna a rövid sztori?

- Jaja – nevetek fel. – Ez bizony.

- És jól vagy? – kérdezi suttogva, vállamat átkarolva. Gondolom fél, hogy most, hogy lényegében hangosan is összefoglaltam a történteket, esetleg összetörök. Viszont tudom, hogy nem fogok, mivel jelenleg több bennem a düh Styles iránt, mint a fájdalom a lelkemben. – Tuti?

- Persze, tényleg – biztosítom, és tényleg így is gondolom. Abban már nem vagyok biztos, hogy ez tuti így van-e, de én egyelőre megelégszem azzal, ahogyan én szeretném, ha lenne. – Pofonkért ért, amikor Harry ezután rám uszította Louis-t, de hát ez van. Tomlinson maga az őrző-védő szolgálat feje.

- Nem, szerintem az Liam volt, amikor meghallotta Harryt szitkozódni.

Meglepetten hümmögök.

- Oké, azért egy kicsit talán fáj – ismerem el végül egy aprót nevetve. – De hey, ő veszít azzal, ha nem hallgat meg, és nem oldjuk ezt meg – idézem Eleanor szavait egy kicsit „Avásítva”. – Persze tudom, hogy sosem állnék elé, hogy „Helló, Styles, ráérsz? Mert, ha igen, ha nem, most megdumcsizzuk, mi lett volna a babánk neve!”, de azért fasza egy dolog már csak belegondolni is, hogy érted, mi lenne, ha…

- Ki sem nézném belőled, hogy megtennéd. Most nem – ad nekem igazat a fiú. – Viszont ettől függetlenül simán menne. Bízom én benned. Van vér a pucádban, Harry pedig magyarázatot érdemel.

- Miért, én nem érdemlek?

- De – vág a szavamba, mielőtt még túl sokat gondolnék a dologba, és túlkomplikálnám. Ismer. – Én csak azt akartam mondani, hogy az lenne a legegyszerűbb, ha összeülnétek, és kiterítenétek a kártyáitokat, viszont mindkettőtöket ismerlek, mint a rossz pénzt, és tudom, hogy a büdös életben nem fogtok magatoktól lépni.

Három nap múlva a reptéren várakozunk a becsekkolásra Eleanor társaságában, én az egyik műanyag székben ücsörögve piszkálom a ruhám alját, és közben hallgatom Cady fecsegését arról, hogy mennyire élvezte az utat, és hogy mennyire megkedvelte a Max és Niall párost, nem is beszélve Eleanorról. Határtalan örömmel tölt el a tudat, hogy sikerült a tervem, a lány örökre a szívébe zárta az emléket, és emiatt büszke is vagyok magamra. Niall búcsúszavai csengenek a fülemben, amikor azt mondta, ha van kedvem, csatlakozzak hozzá a kirándulásán, szívesen lenne az „utazópajtim”. Tudom, hogy nem szabad, mivel nekem dolgoznom kell, és a hétköznapokat túlélni is elég nagy feladat, de azért elgondolkodom: milyen lenne Niallel és Cadyvel, ha jól tudom, jelenleg Dubai felé tartani?

Tudom, ennek nem most van itt az ideje, úgyhogy amikor a gépünk leszáll a LAX-on, én már nem is keresem a második választási lehetőségem ellen szóló tényeket, mivel van egy kézzelfogható: tulajdonképpen nem is akarom.

Két újabb nap telik el, és én éppen Cadyvel és Darrennel sétálok a parkban. C Pierce-ről beszél, hogy milyen volt a legutóbbi találkozás a programban lévőkkel, én pedig érdeklődéssel hallgatom.

 - Képzeld el, múltkor bejött Kylie, tudod, Jenner, és megkérdezte, ki szeretne fotózkodni vele az új reklámjához. Izgalmas volt, és Kylie meg igazán szép lány, nem? – néz egy pillanatra rám, de utána egyből vissza is kapja a tekintetét a Darren felé, aki egy hatalmasat ránt a pórázon. Cady majdnem hasra esik, de szerencsére még idejében utána kapok. Ahhoz képest, hogy milyen kicsi egy kutya – bár már sokat nőtt a drága –, elég nagy ereje van.

- Szóval felhasználja a hontalan gyerekeket, mint ingyen reklám, és ezzel prezentálja a nagy szívét, és hogy ő mikre nem képes – summázom a hallottakat. Cady ajkát rágcsálva emésztgeti a hallottakat. Nem félek kinyilvánítani előtte a gondolataimat, mivel úgy gondolom, valahonnan tudnia kell a világ dolgairól, nem? Ráadásul borzasztóan értelmes lány, biztos is vagyok abban, hogy a beáramló információnak csak azt a részét veszi figyelembe, ami számára érdekes. A többit pedig tiszteletben tartja, és később kamatoztatni is tudja.

- Innen nézve máris más – vonja meg végül vállait. – Amúgy te beszéltél már valaha Kendallel?

- Pfuh, dehogy – torzul fintorba az arcom. – Mármint nem ellenszenves nekem a lány, egyszerűen csak…

- Csak Harryé, és emiatt utálod. Értem.

- Nem. Vagyis igen. Jó, oké – nevetek fel halkan – Nyilván mocskosul zavar, hogy éppen ő az, aki mellett kikötött, miközben régen hangsúlyozta, hogy mennyire nem az esetei az anorexiás valóságshow sztárok. Pláne a... a Jennerek.

- Gondolom pont az ellentettedet kereste, mivel érezte, hogy minden, ami téged kitesz, belőle egy az egyben hiányzik, és ez neki tökéletesen meg is felel, hiszen helyetted keresett valakit, akivel el tud szórakozni addig, amíg össze nem szedi a bátorságot ahhoz, hogy beszélgetni kezdjetek. Én nem hibáztatom azért, mert megállapodott az aljanépnél, mivel valamire ők is biztosan jók, csak annyi a gond, hogy Kendalltől pont azt nem kapja meg, amit tőled meg igen, és ezt Harry is biztos, hogy tudja, és talán még ez is a fő indoka. Úgyhogy ez szívás.

Niall az eltelt két hét során napi szinten felhívott. Beszámolt mindenről, ami történt vele, és tőlem is ugyanezt várta. Mostanra már ott tartok, hogy tudom, akkor teljes egy napom, ha legalább fél órán keresztül hallhatom Nialler hangját, mivel a nap huszonnégy órájának abban a harminc percében garantált a szívből jövő nevetés és mosoly. És ezt imádom.

- Holnap megyek haza, és arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahová – hallatszik a bizonytalan, ugyanakkor bizalommal teli ajánlat a vonal túlsó végéről. Kis mosoly kúszik az arcomra, és egyből belemegyek, hiszen mi más dobhatná fel a kedvemet, mint egy játékos este a legjobb barátommal?! – Király! Mit gondolsz, egy vacsora, és előtte mondjuk bowling jó lesz?

- Persze – vágom rá lelkesen. – Úgyis olyan nagyon régen voltam bowlingozni, hogy csak wow! Mit gondolsz, oda Cady is velünk jöhet? Nem szívesen hagyom otthon, és Olaszországban úgy láttam, jól kijöttetek… – vetem be az adu-ászt.

- Jöhet, persze, miért ne – válaszol, de valamiért nem tudom figyelmen kívül hagyni azt az árnyalatnyi csalódottságot a hangjában. Nem tudom hova tenni, és ez zavar, viszont nem hagyom, hogy beférkőzzön a legmélyebb gondolataimba, és pont ezért egyből száműzöm a gondolatot. Nyilván én gondolok bele túl sokat. Mi oka lenne Niallnek csalódottnak lenni? Ez nem randi.

Vagy igen?

Csütörtök van, és én a szekrényem előtt szobrozok. Nem tudom, miért akarok annyira kiöltözni és ha jól érzem, akkor tetszeni is, de végül abban maradok, hogy csak jól akarom magam érezni a bőrömben, és mégis miért ne tehetném ezt csinosan?! Ronnie az előbb tiszteletét tette, és segített kiválasztani a ruhámat, amit a vacsira tervezek fölvenni, viszont elültette a bogarat a fülemben azzal a kommentjével, hogy ő is úgy gondolja, Niall randizni hívott.  

Magamra húzom a playsuitot, Cady segít a hátánál a zipzárral. A hajamat a fejem tetejére kötöm, a tükörbe nézve pedig megállapíthatom, hogy egész jól nézek ki. És aki ismer az tudja, hogy ilyet elég ritkán mondok, szóval tényleg igaz lehet. Lábamra egy Valentino bokacsatos magassarkút húzok, amit még Eleanortól kaptam Olaszban, és ez az egyetlen olyan magassarkúm, amiben nemcsak, hogy tudok, de még szeretek is járni. 

Fejlődik az ember, mi?

Sminkkel nem bajlódom túl sokat, mivel én nem randizni indulok, és talán kicsit túlzásnak is érezném, ha totál kinyalnám magam. Persze lehet, hogy úgy kellene, viszont mivel a hétköznapok során sem viszek fel az arcomra több réteg vakolatot, ezért ezzel most sem szenvedek. Lehet, hogy olcsó húzás, viszont szerintem teljesen jogos, úgyhogy végül csak átpödröm a pilláimat és kihúzom a szemeimet, ajkaimra egy Nude árnyalatú rúzst viszek fel, majd befújom magam az egyik kedvenc Narciso Rodriguez parfümömmel, az alkaromra akasztom a bőrkabátomat, aminek a zsebébe elrejtem a telefonomat, és amikor meghallom a csengő hangját, egy apró mosollyal indulok az ajtó irányába, és közben a körmömről vakargatom a fekete lakkot, amit még Cady festett rá, valamikor a reggeli órákban.

Niall korábban érkezett, mint ahogy megbeszéltük, viszont én készen vagyok, úgyhogy nem probléma.

Ronnie és Cady a kanapén ülnek, és mindketten engem néznek, ezt érzem. Cady is szépen fel van öltözve, mivel bár ő nem tart velünk a vacsorára, de bowlingozni igen – azt mondta, nem akar zavarni, és bárhogy mondtam neki, hogy soha nem tenné, nem volt hajlandó alábbadni, én pedig egy idő után belementem. Legalább megismerheti Ronnie-t… – gondolom, noha nem vagyok annyira biztos abban, hogy ez jó ötlet-e.

- Legyen igazad – mondja még Ronnie a hátam mögül, és amikor hátranézek, látom azt a piszkos vigyorát, melyről tudom, igazából máshogy gondolja. – Ne legyen randi. De ha az, akkor mi lesz?

- Semmi. Semmi sem lesz, mivel nem randi, és ezt mindannyian tudjuk, főleg Niall és én.
Különösen Niall és én.

- Ha te mondod…

- Én mondom – válaszolok dacosan, és kinyitom az ajtót.

Ott viszont nem Niall áll.

Oh, de még mennyire, hogy nem! A szőke haj-kék szem kombó össze sem hasonlítható a világ legdögösebb Harry Syles-ával, szentséges Szűzanyám!

- Harry… um, te mit keresel itt? – nyögöm tanácstalanul, és ujjaim kétségbeesetten szorongatják a kilincset. Darren kiszalad a lábunk mellett az utcára, de nem állítom meg. És csak részben azért, mert nem találom a hangomat. Harry utána fordul, és összevonja a szemöldökét, viszont amikor újra nekem szenteli a figyelmét, nem teszi szóvá azt, ami zavarja. Nem, ő ehelyett tetőtől talpig végig mér, és látom, hogy közben a gyűrűivel játszik hosszú ujjain. Mennyire régen éreztem már, hogy megérintette a bőrömet...

- Beszélnünk kell – mondja azon az imádott halk és mély, akcentusos hangján, amitől minden lánynak megremegnek a térdei.

- Mégis miről?

- A randidról. Niallel. – És ezzel fogja magát, és besétál mellettem a lakásba. 

hiii,
hogy vagytok? Én jelenleg betegen, úgyhogy itthon vagyok a héten, yay. Jó oké annyira nem buli ez, viszont így legalább tudok írni, amit egy ideje már mellőztem.
Ezt egyébként szörnyen sajnálom. Félév, új év és a többi... gondolkoznom kellett, azt hiszem, ráadásul ott van a két másik történetem, amit nemsokára el akarok már kezdeni, és azokon is dolgozom. Elkezdtem a bloggertől függetlenül írt könyvemet, készülök a nyelvvizsgámra, próbáltam megoldást találni a designra, ami gőzöm sincs, hogyan, de eltűnt, viszont mindegy is, ezt most tök felesleges boncolgatni.
Remélem tetszett a rész, viszont ha nem, akkor is írjátok meg nekem, mert sokat jelentenek a visszajelzéseitek. Az előző részhez érkezőket pedig nagyon, nagyon köszönöm, skacok! Örülök, hogy tetszett a Karácsonyi rész, igazából egészen meglepődtem, hogy így lett. És omg, mennyien letöltöttétek már az oldalamat, geez! xx