Úgy érzem, túl sok régen ismert ember akar hirtelen
visszatérni az életembe, és felkavarni azt. Bár Harryhez azért máshogy
viszonyulnék, mint most Skye-hoz, aki éppen próbálja bepréselni hosszú lábait a
kocsimba, miután egymaga eldönti, hogy velem tart.
- Nem tudtam, hogy ilyen jóban vagyunk – húzom be magam után
a kocsiajtót. Skye nevetve megrázza a fejét.
- Pedig legjobb spanok vagyunk. Kár, hogy nem tudtad.
- Különös „spanjaim” vannak nekem – nevetek fel némileg
döbbenten. – De ha ezek a spanok
független véleményt tudnak alkotni egy adott témáról, akkor te most éppen
kapóra jössz nekem, barátocskám.
- Kedves – fintorog. – Kihasználsz?
- Te bukkantál fel a semmiből – rántom meg a vállaimat, és
közben kihajtok a parkolóból, majd egy jobbkanyart véve becsatlakozom az esti
forgatagba. Los Angeles sosem alszik. Imádom ezt. – És mivel nem ismerjük
egymást annyira, hogy fájna, ha a másik elítél, ezért hát… igen, azt hiszem.
- Nagy szavak egy ilyen kicsi lánytól.
- Kicsi a bors, de erős – nézek rá egy pillanatra amolyan
„ezt kapd ki” fejjel.
Skye felnevet.
A nevetése ragályos.
- Értem én. Na, mi történt? – kérdezi, hangja kíváncsiságról
árulkodik.
- Baromságot csináltam – hozakodom elő a sztori rövidebb
verziójával. – Nem újdonság ez tőlem annak, aki ismer, viszont most tényleg
megleptem, tulajdonképpen még magamat is.
- Van bármi köze a legújabb, rólad és az exedről lehozott
cikkhez? – szúrja közbe. Felé kapom a fejem, de aztán egyből vissza az
úttestre. Jobb lenne még nem meghalni. Tudnom kell, mégis miről beszél ez a
gyerek. Szerencsére nem kéreti magát, mert valószínűleg leolvasható az
arcomról, nincsen kedvem győzködni, hogy mondja már. – Valami szar, netes
portálon olvastam, hogy sírva tetted ki a lakásodból. Történt valami? – kérdezi
úgy, mintha minimum öt éve legjobb barátok, vagyis bocsánat, spanok lennénk, és
egészen olyan hatást kelt, mintha tényleg aggódna értem. Ez valami különös
melegséggel tölt el. Azt hiszem, jól esik.
- Nem is láttam firkászokat – dünnyögöm. – Még csak eszembe
sem jutottak. Éjfél volt, ki az az állat, aki egy bokorban várja az ominózus
sztár kilépését? Mi lett volna, ha nálam éjszakázik? A lesifotós barátunk
bizony kint aludt volna.
- Szerintem plusz pénzt kapnak az ilyen esetekért, úgyhogy
még szívességet is tettél volna neki – bólint rá a fiú, aztán kibámul az
ablakon, és fejével követi a mellettünk elhúzó autókat. – Amúgy, merre is
megyünk?
- Cady-ért – mondom úgy, mintha egyértelmű lenne, és
dühítene, hogy miért nem tudja, kiről van szó, vagy hogy miért közeledek a
helyi iskola felé.
- A lányod? Talán láthatás volt tegnap este? – cukkol egy
mocsok kis hangnemben. Felhorkantok.
- Lett volna egy lányunk, de az bizony nem Cady, haver! –
dünnyögöm. – Egy bajba jutott lány, akin segítek. Nincs hol laknia, én meg
magamhoz vettem. Nem egy nagy kunszt.
- Um, de, az! – állítja egy kis fáziskéséssel, és látszólag
elég rendesen meglepődve. Miért reagál így mindenki? Tényleg nem értem. –
Szerintem nem sokan tették volna meg a helyedben.
- Ugye, hogy milyen nagyszerű vagyok? – dobom át a hajamat a
vállam fölött színpadiasan. – Nyugodtan mondhatsz nekem még ilyen szép dolgokat.
Csak, amik rám passzolnak, tudod, mint például szép, okos, vicces, és a többi.
- Nem akarok hazudni neked – röhög fel teli szájjal, és
térdét a műszerfalnak dönti. Ráfintorgok, de válaszra nem méltatom.
Másnap reggel kómásan vánszorgok ki az ágyból. Őszintén
szólva semmi kedvem főzni, de mivel nincsen kedvem müzlin élni, és felelős
felnőttnek is kell lennem, ezért reggel hét órakor már a sütő előtt állok, és a
spagetti tésztának való vizet forralom, miközben a mellette lévő rózsán
kavargatom és ízesítem a húst hozzá. Amint elkészülök, rájövök: a csendnek és a
kellemes elfoglaltságomnak jótékony hatása van rám nézve, úgyhogy
nanomásodpercek alatt döntöm el, a mai napom erre fog rámenni, és mivel a
múltkor jó sok mindent beszereztünk, ezért nem aggódok a hozzávalók miatt sem.
A nap feléhez közeledünk már, amikor halk léptekre leszek
figyelmes a hátam mögül. A vállam fölött pillantok hátra.
- Jó reggelt, álomszuszék – mosolygok Cady-re, aki a szemét
dörzsölgetve foglal helyet az egyik bárszéken, majd felfekteti karjait az
asztallapra, és rájuk dől. Fintorogva próbálja figyelmen kívül hagyni
nevetésemet. – A harmadik sütit sütöm jelenleg. Van keksztorta, muffin és most
készül a lekváros tekercs. Bár jobb lenne, ha előtte rendesen is megebédelnél –
bújik elő belőlem a gondos szülő.
- Igenis, főnökasszony – motyogja. – A furcsa barátod hívott
az előbb, arra keltem fel – mondja még mindig lehunyt szemekkel. Felvont szemöldökkel
fordulok végül felé, és a pultnak támaszkodva fonom össze karjaimat a mellkasom
előtt.
- Niall? – tippelem meg, amikor rájövök, nem tervezi
folytatni.
- Nem, valami Skye… azt mondta, fél óra múlva itt lesz,
készülj el – ásít egy nagyot, majd felkel a pultról, és újra összefogja este
szétzilálódott haját a feje tetején.
- Először is, kezed a szád elé – kezdem megrovón, C viszont
csak megforgatja kék szemeit. – Másodszor, miért jön ide?
- Mit tudom én… – motyogja. – Múltkor mondtad, vegyem fel a
telefonodat, ha te nem vagy a közelben, és mivel este nálam hagytad, amikor
filmeztünk, ezért gondoltam…
- Ezzel nincs is baj, drágám – állítom le, mielőtt még
túlságosan belezavarodna a felesleges magyarázkodásba. – Csak nem értem, miért
akar Skye meglátogatni minket.
- Miért, ma is beterveztél egy kis sírást a zöldszemű
szépséggel? – kérdezi egy játékos vigyorral, a szeme változatlanul álmosságtól
csillog, viszont látom, ahogy máris futásra készen áll.
- Visszaadlak Pierce-nek, te lány! Nem játszunk ilyet –
nevetek fel hátravetett fejjel. Nem veszem magamra a piszkálódását, pont úgy,
ahogyan ő sem az enyémet. – Um, akkor mikor is jön?
- Fél órát mondott, amikor hívott. Most már olyan tíz perc
lehet. Sokáig tartott kikászálódni az ágyból – húzza be a nyakát félve.
Mosolyogva rázom meg a fejemet.
- Kaja van, neki nem akarok tetszeni, úgyhogy tőlem aztán
jöhet! – rántom meg vállaimat hanyagul, aztán kezeimbe véve a konyharuhát és
egy villát, ellenőrzöm a süti állapotát.
Még nincs kész.
Talán hasonló állapotban lehet, mint én.
Cady-nek igaza volt. Skye másodperce pontosan érkezik, és úgy helyezi magát
kényelembe a kanapén, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Darrent az
ölébe véve kapcsolja be a tévét, majd keresgél valami izgalmas után a
csatornákon szörfözgetve. Tudom, időbe telik még megszoknom a közvetlenségét.
Bevallom, kicsit zavarba is hoz, viszont imponál is a tudat, hogy magamnak
köszönhetem azt, hogy valaki velem akarja tölteni az idejét, és úgy gondolja,
ezt teljes kényelemben csinálhatja. Bizalom kérdése, nem?
- Mit szólnátok, ha kimozdulnánk? Ne haragudjatok meg, de
elég nagy a gyászhangulat – fordul hátra felénk, miután elengedi a kiskutyámat,
aki már rohan is a tányérja felé, amibe Cady éppen ekkor szórja bele a tápot. Rögtön
ezután folytatja, noha arcára piszkos mosoly kúszik. – Ava, ha akarod, oda is
mehetünk valakihez, hogy kell a segítség, balesetet szenvedtél és nem bírom
egyedül…
- Na menj te a p… – hajítok felé egy konyharuhát,
szitkozódásom második felét elharapom, amikor észreveszem Cady-t magam mellett
állva. Értetlenül kapkodja közöttünk a tekintetét, viszont vigyorog, mint aki
élvezi a kialakult helyzetet. – Megvagyok, köszönöm szépen.
- Nem akarod elmesélni a kislánynak, mi történt? – kérdezi.
Arcán önelégült vigyor terpeszkedik.
Felhorkantok.
- Ugh, nem – legyintek egyet, mintha csak el akarnám űzni az
emléket és a gondolatot is. – Hosszú sztori – mondom végül a kislány felé
fordulva. Felsóhajtok, amikor két kezét összeteszi, és leolvasom a szájáról: „légysziii”.
– Oh, um, oké. A lényeg, hogy Ronnie játékos hangulatában volt, és elmentünk a
plázába. A felső szinten találkoztam ezzel a marhával, aki utána kimentett egy
kínos helyzetből is, majd megkaptam a hideg zuhanyt is, amikor rájöttem,
bekavart azzal, hogy kitett egy képet, amiről nem is tudtam – fordulok Skye
felé hirtelenjében. Mérgesen nézek rá, de nem zavartatja magát.
- Nem túl hosszú sztori – szólal meg Cady. – Na mindegy is.
Mondtad, mozduljunk ki. Én támogatom. Merre? – veszi át hirtelen az irányítást.
Pár pillanatig mindketten döbbenten nézzük a pont kettőnk között álló, csípőre
tett kezekkel várakozó, szőke lányt, és végül én töröm meg a csöndet a
nevetésemmel.
- Kutyasétáltatás közben fagyi?
- Minigolf? – adja a másik ötletet a kanapén kényelmesen
szétfolyó srác.
Látom Cady-n, mennyire tetszenek neki a tippek, úgyhogy én
már tudom, mi lesz a végleges terv, és mégnagyobb mosolyra húzódik a szám,
amikor Cady is úgy dönt.
- Mindkettő nem lehetne? – kérdezi egy szégyellős, gyermeteg
félmosollyal.
Nem is kérdés, egyből rábólintunk.
Tizenöt perc múlva készen állunk az ajtóban, és én éppen
Darrent hívom magamhoz, hogy a nyakörvéhez köthessem a pórázt. Amint ez
megtörténik, Cady a csuklója köré tekeri a végét, amíg én belebújok a Vansomba,
és amint a farzsebembe csúsztatom a telefonomat és a kártyámat, már indulhatunk
is.
- Tulajdonképpen meglep, mennyire gyorsak voltatok – ér be
Skye, amint behúzom magunk mögött az ajtót, majd kettőre fordítom a zárat.
- Minek csípjem ki magam? Te vagy a legjobb spanom, hey –
nézek fel kekecen vigyorogva helyes arcára. Igazat adva bólint párat, nevetgélve ismeri
el, a rövid, fekete shortom és a cseresznyés felsőm kiválasztása nem igényelt
túl sok időt. Nem úgy, mint az ő szerelése. Most is jól néz ki, ezt be kell
vallanom, noha csak egy sima, fehér pólót és egy szaggatott farmert visel,
hozzám hasonlóan Vans cipőt húzva hatalmas lábaira. Nagyon jó illata van, és
amikor már fagyival a kezünkben cipel a hátán, esélyem nyílik közelebbről is
megvizsgálni.
Mivel ő a lábaimat fogja, ezért én tartom mindkettőnk
fagyiját a kezeimben, és néha-néha a szája elé nyomom a sajátját, amikor éppen
nem beszél. Persze van olyan is, amikor pont azért hallgattatom el, mert nem
hajlandó befogni, és ilyenkor rendszerint be is tojok elég rendesen, hogy a
betonon fogok koppanni. Viszont Skye van olyan rendes, hogy vigyáz a popsimra.
Ha már egyszer annyit hangoztatja, hogy milyen jó…
A fagyit kivégezve még mindig kényelmesen cipeltetem magam,
és közben áldom az eget, amiért volt annyi eszem, hogy még az elején átpakoltam
mindent Skye zsebeibe. Nincs humorom új telefont venni, és letiltani a
kártyámat. Cady hol előttünk, hol mellettünk sétálgat. Egyszer szabadon engedi
Darrent, másszor meg nem. Most éppen futásnak ered, versenyeznek, de az előbb
még azt igyekezett a kutya fejébe verni, hogy mit jelent a „lábhoz” címszó.
Darren okos kutya, gyorsan tanul, és Cady éppen ezért engedi futni a tengerpart
lejáratáig, ahol aztán bevárnak minket.
- Szegény srácról folyik a víz, Ava – nevetgél egyik kezével
felénk mutogatva, másikkal elnyúl maga mellett, és megvakargatja a pázsiton
elnyúló kutyus hasát. Skye dob egyet rajtam, majd így szól:
- Nincs ezen a csajon semmi, csak csont és bőr. A csontos
hátsóján kívül nem jelent túl sok kihívást.
- Hallod, haver! Az előbb még jó volt a hátsóm – csapok a
karjára röhögve. – Döntsd el, mi legyen, oké?
- Szerintem menjünk le a vízhez, ahol aztán beledobhatlak,
és így kiderülne. Ha nagyot csobbansz, pozitív, ha nem, negatív.
- Uram atyám, te leszel mindjárt olyan negatív, hogy attól koldulsz!
– ugrom le hirtelen a hátáról, és Cady elé állva őt is felhúzom. Darrennek csak
egyszer kell szólni, és már vezeti is előre a csapatot a jól megszokott
partszakaszra. Tökéletes hely, szeretem is, mivel nem tilos a kutyáknak a vízbe
menni, mint más magánpartokon.
Lent aztán végül nem merülünk el a habokban, mindössze Cady
játszik a homokban, ugrál a kicsapódó hullámok elől, és bosszankodik, amikor
elmossák a nehezen odaírt szövegét. Darren élvezettel futkos mellette,
néha-néha beljebb is merészkedik, én pedig nem tudok másra gondolni, mint arra,
hogy ezt a képet életem végéig el tudnám viselni.
- Gondolkodtál már a végleges örökbefogadáson? – ránt vissza
Skye a valóságba.
- Igen, néhányszor – bólintok rá elmélázva. – Nem most,
talán, amikor már minden sokkal biztosabb és szilárdabb lesz az életemben… de
egyszer szeretném, ha a lányom lenne. Megérdemelne egy szép, kerek és
biztonságos életet.
- Meg tudnád neki adni, tuti biztos vagyok benne – teszi
hozzá végül azt, amit most hallanom kell, és remélem, nem csak ezért mondja. Szeretném,
ha ő is így gondolná, mivel kedvelem, és ilyen rövid és bizonytalan ismeretség
után is úgy gondolom, jó barátra leltem benne.
- Szeretném, ha így lenne – hagyom végül ennyiben.
- És amúgy, hogy vagy? – kérdezi hirtelen felém fordulva.
Megvonom a vállaimat.
- Jól, kösz. Te?
- Szintúgy, viszont engem az érdekelne, te hogy vagy – nyomja meg a lényeget. – A lelked?
Igyekszem félretenni és lenyelni a kérdést, hogy ő mégis
miért akarja ezt tudni, mi köze hozzá és hozzám, mert értelmetlen lenne ezen
lovagolni. Miért keresem a bukkanót? Miért nem élvezem, hogy valaki foglalkozik
velem, és érdekli, hogy vagyok?
Miért ilyen nehéz mostanában beletörődni abba, hogy valaki
szeretne engem még az életébe? Erre könnyű a válasz.
Aznap este, amikor Niall helyett Harryvel voltam, több
szempontból is eléggé mélypontra kerültem. Viszont utána hatalmas pofonként
ért, amikor Harry kijelentette:
- Na jó, én megyek. Kendall lehet értékeli a segítségemet,
veled ellentétben. Vele nem ilyen nehéz. Kendall mellett jó dolgom van.
Talán ez lehet az oka mindennek. Hogy mellettem nem volt jó
dolga. Mindig is sejtettem, de ezt így, ilyen konkrétan az arcomba mondva
eléggé kemény falat volt feldolgoznom.
- Hahó – lengeti meg Skye a karját a szemem előtt. – Föld hívja
Avát! – amikor látja, visszatértem, elismétli, amiről valószínűleg lemaradtam.
- Nem, minden változatlan, és van egy olyan érzésem, hogy
úgy is marad…
- Hát, ha így állsz hozzá, akkor így is lesz – reagálja le. Felhorkantok. –
Oké, oké, értem én. Más téma. Mi van mondjuk a vadóc barnával?
- Elég sok ismerősömre illene ez a jelző – húzom el a számat
értetlenkedve, és közben azon kapom magam, hogy jobb kezem a hasamon pihen,
innen pedig már egyenes irány vezet a gondolathoz: a kislányunk barna hajú lett
volna, nem? Barna hajú, zöld szemű gyönyörűség, akit imádott volna az apukája.
- Ha jól emlékszem, Ronnie-nak hívják. Tudod, aki odajött,
hogy segítsek.
- Tudom, ki az a Ronnie, haver – nevetek fel, kezemet a
vállára teszem megnyugtatásnak szánva. – A legjobb barátnőm… erm, volt.
- Volt? – kérdez vissza látszólag összezavarodva, és
hátradőlve támasztja meg magát az alkarján. Én inkább törökülésbe vágom magam,
és miután gyorsan rápillantok Cady-re és Darrenre, majd meggyőződöm arról, minden a legnagyobb rendben van, nincsen okom aggódni, már válaszolok is.
- Mhm. Mostanában inkább Kendall társaságát preferálja.
- De Kendall nem Harry… izé, um, társa? – keresi a szavakat
ügyetlenül nyökögve. Kínomban elnevetem magam, és szakadozva szívom be a friss
levegőt. Mintha a tüdőmnek is szüksége lenne egy kis időre ahhoz, hogy
felfogja, jön a folytatás.
- Nyugodtan mondd csak ki, Skye. Együtt vannak. Komoly a
dolog. Harry azt mondta, vele könnyebb, mint velem. Kendall jó hozzá, ő nem
vágta át, satöbbi, satöbbi – suttogom magam elé meredve, egyre kevésbé
érzékelem a külvilágból eredő pozitív dolgokat, amik eddig körülvettek.
Nem tudom, honnan tud ennyit ez a srác, viszont, ha valami
nem is tiszta a számára, és emiatt rákérdez, akkor erősen kétlem, hogy most is
olyan jól ki tudnám fejteni az egészet, ahogyan eddig tettem. Az utóbbi időben
nem okozott különösebb gondot számomra, hogy elmeséljem a történteket.
Hosszas csend következik, viszont abszolút nem az a kínos
fajta. Inkább kellemes, és olyan, mintha közben megemésztenénk a hallottakat. A
csend sokszor jótékony hatású. Reggel is ezt éreztem sütés közben, és most is
így gondolom. Szeretem a csendet. Viszont nem mindig jó, hogy így állok a
dolgokhoz, ugyanis, ha egyedül vagyok a gondolataimmal, tökéletesen ki tudom
használni az alkalmat arra, hogy mindent túlgondoljak.
Ez pedig
nyilván minden, csak nem jótékony.
- Ha engeded, Ava, én tudnék neked segíteni – ül közelebb
hozzám Skye egy idő elteltével, és átkarolja a vállamat. Fejemet az övének
döntöm, és lehunyom a szemeimet. Szakadozva fújom ki a levegőt.
Mintha a tüdőmnek is szüksége lenne egy kis időre ahhoz,
hogy felfogja, jön a folytatás.
- Miben? – kérdezem halkan. Mégis hogyan tudna ő nekem segíteni? Még csak azt sem tudja, mi a problémám... Mindössze annyit tudhat, amit én elmesélek neki, vagy amennyit magától hozzágondol.
- Ismerek egy kiváló pszichológust. Nekem rengeteg segített
anno, amikor segítségre volt szükségem, és szerintem ellátogathatnál hozzá.
- Egy pszichológus? – Már éppen visszakoznék, amikor is
hirtelen rájövök: nekem pont erre van szükségem.
Egy független ember segítségére. Itt az ideje kimásznom a
gödörből. Nem csinálhatom ezt tovább, senkinek sem teszek jót azzal, ha egyszer
fent, másszor meg lent vagyok.
Erősnek kell lennem. Egyedül kell megoldanom. Nem kínos
segítséget kérni és kapni. Nem kínos gyengének lenni.
Nem rossz, ha néha lent vagyok. Jó, hogy vannak szuper pillanataim.
De éppen elég volt abból, hogy többet vagyok lent, mint fent.
Sziasztok! :)
Ne haragudjatok, hogy megint jócskán elcsúsztam a résszel, szörnyű vagyok. Sok minden megint összejött, de ebbe nem mennék bele, kicsit hosszú lenne a lista. :D Remélem amúgy, hogy tetszett a rész - jeez, én imádtam írni, főleg a végét... -, és hogy nem akadtok ki túlságosan Skye hirtelen felbukkanása miatt. Mindennek oka van, majd meglátjátok. (:
Köszönöm a visszajelzéseket, skacok! Mindig feldobtok velük, akárhol is érkeznek. Nem is tudjátok, mennyit jelentenek nekem mostanában a pozitív szavak. <3 És WOW!!!! 56 feliratkozó, és majd' 35.000 megtekintés?! El sem hiszem. Köszönöm! :')
Szép hétvégét, már amennyi megmaradt belőle, és kitartást a sulihoz! ):(
Imádtam! (Még írok, csak első komment akarok lenni. xD)
VálaszTörlésNasssszóval. Nyilván nem lep meg téged, hogy imádtam a részt, vigyorogva olvastam szinte végig, egyetlen szépséghibája az volt, hogy nem szerepelt benne Harry (khm, célzás), de Skye-t is kedvelem, Cady-ről már nem is beszélve (meg Darrenről... Darren nem maradhat ki). Mi van még... ja, igen, követelem a folytatást. És Havát. Főleg Havát. De ahhoz meg folytatás is kell. Szóval mind a kettőt egyformán akarom, de főleg Havát.
Törlésxxx
Nagyon tetszett !!! A vegen azt hittem, hogy a pasijanak ajanlja fel magat Skye!😂 siess imádom !!❤❤❤
VálaszTörlés