Huszonnyolc // Nem kínos gyengének lenni

Úgy érzem, túl sok régen ismert ember akar hirtelen visszatérni az életembe, és felkavarni azt. Bár Harryhez azért máshogy viszonyulnék, mint most Skye-hoz, aki éppen próbálja bepréselni hosszú lábait a kocsimba, miután egymaga eldönti, hogy velem tart.

- Nem tudtam, hogy ilyen jóban vagyunk – húzom be magam után a kocsiajtót. Skye nevetve megrázza a fejét.

- Pedig legjobb spanok vagyunk. Kár, hogy nem tudtad.

- Különös „spanjaim” vannak nekem – nevetek fel némileg döbbenten. – De ha ezek a spanok független véleményt tudnak alkotni egy adott témáról, akkor te most éppen kapóra jössz nekem, barátocskám.

- Kedves – fintorog. – Kihasználsz?

- Te bukkantál fel a semmiből – rántom meg a vállaimat, és közben kihajtok a parkolóból, majd egy jobbkanyart véve becsatlakozom az esti forgatagba. Los Angeles sosem alszik. Imádom ezt. – És mivel nem ismerjük egymást annyira, hogy fájna, ha a másik elítél, ezért hát… igen, azt hiszem.

- Nagy szavak egy ilyen kicsi lánytól.

- Kicsi a bors, de erős – nézek rá egy pillanatra amolyan „ezt kapd ki” fejjel.

Skye felnevet.

A nevetése ragályos.

- Értem én. Na, mi történt? – kérdezi, hangja kíváncsiságról árulkodik.

- Baromságot csináltam – hozakodom elő a sztori rövidebb verziójával. – Nem újdonság ez tőlem annak, aki ismer, viszont most tényleg megleptem, tulajdonképpen még magamat is.

- Van bármi köze a legújabb, rólad és az exedről lehozott cikkhez? – szúrja közbe. Felé kapom a fejem, de aztán egyből vissza az úttestre. Jobb lenne még nem meghalni. Tudnom kell, mégis miről beszél ez a gyerek. Szerencsére nem kéreti magát, mert valószínűleg leolvasható az arcomról, nincsen kedvem győzködni, hogy mondja már. – Valami szar, netes portálon olvastam, hogy sírva tetted ki a lakásodból. Történt valami? – kérdezi úgy, mintha minimum öt éve legjobb barátok, vagyis bocsánat, spanok lennénk, és egészen olyan hatást kelt, mintha tényleg aggódna értem. Ez valami különös melegséggel tölt el. Azt hiszem, jól esik.

- Nem is láttam firkászokat – dünnyögöm. – Még csak eszembe sem jutottak. Éjfél volt, ki az az állat, aki egy bokorban várja az ominózus sztár kilépését? Mi lett volna, ha nálam éjszakázik? A lesifotós barátunk bizony kint aludt volna.

- Szerintem plusz pénzt kapnak az ilyen esetekért, úgyhogy még szívességet is tettél volna neki – bólint rá a fiú, aztán kibámul az ablakon, és fejével követi a mellettünk elhúzó autókat. – Amúgy, merre is megyünk?

- Cady-ért – mondom úgy, mintha egyértelmű lenne, és dühítene, hogy miért nem tudja, kiről van szó, vagy hogy miért közeledek a helyi iskola felé.

- A lányod? Talán láthatás volt tegnap este? – cukkol egy mocsok kis hangnemben. Felhorkantok.

- Lett volna egy lányunk, de az bizony nem Cady, haver! – dünnyögöm. – Egy bajba jutott lány, akin segítek. Nincs hol laknia, én meg magamhoz vettem. Nem egy nagy kunszt.

- Um, de, az! – állítja egy kis fáziskéséssel, és látszólag elég rendesen meglepődve. Miért reagál így mindenki? Tényleg nem értem. – Szerintem nem sokan tették volna meg a helyedben.

- Ugye, hogy milyen nagyszerű vagyok? – dobom át a hajamat a vállam fölött színpadiasan. – Nyugodtan mondhatsz nekem még ilyen szép dolgokat. Csak, amik rám passzolnak, tudod, mint például szép, okos, vicces, és a többi.

- Nem akarok hazudni neked – röhög fel teli szájjal, és térdét a műszerfalnak dönti. Ráfintorgok, de válaszra nem méltatom.

Másnap reggel kómásan vánszorgok ki az ágyból. Őszintén szólva semmi kedvem főzni, de mivel nincsen kedvem müzlin élni, és felelős felnőttnek is kell lennem, ezért reggel hét órakor már a sütő előtt állok, és a spagetti tésztának való vizet forralom, miközben a mellette lévő rózsán kavargatom és ízesítem a húst hozzá. Amint elkészülök, rájövök: a csendnek és a kellemes elfoglaltságomnak jótékony hatása van rám nézve, úgyhogy nanomásodpercek alatt döntöm el, a mai napom erre fog rámenni, és mivel a múltkor jó sok mindent beszereztünk, ezért nem aggódok a hozzávalók miatt sem.

A nap feléhez közeledünk már, amikor halk léptekre leszek figyelmes a hátam mögül. A vállam fölött pillantok hátra.

- Jó reggelt, álomszuszék – mosolygok Cady-re, aki a szemét dörzsölgetve foglal helyet az egyik bárszéken, majd felfekteti karjait az asztallapra, és rájuk dől. Fintorogva próbálja figyelmen kívül hagyni nevetésemet. – A harmadik sütit sütöm jelenleg. Van keksztorta, muffin és most készül a lekváros tekercs. Bár jobb lenne, ha előtte rendesen is megebédelnél – bújik elő belőlem a gondos szülő.

- Igenis, főnökasszony – motyogja. – A furcsa barátod hívott az előbb, arra keltem fel – mondja még mindig lehunyt szemekkel. Felvont szemöldökkel fordulok végül felé, és a pultnak támaszkodva fonom össze karjaimat a mellkasom előtt.

- Niall? – tippelem meg, amikor rájövök, nem tervezi folytatni.

- Nem, valami Skye… azt mondta, fél óra múlva itt lesz, készülj el – ásít egy nagyot, majd felkel a pultról, és újra összefogja este szétzilálódott haját a feje tetején.

- Először is, kezed a szád elé – kezdem megrovón, C viszont csak megforgatja kék szemeit. – Másodszor, miért jön ide?

- Mit tudom én… – motyogja. – Múltkor mondtad, vegyem fel a telefonodat, ha te nem vagy a közelben, és mivel este nálam hagytad, amikor filmeztünk, ezért gondoltam…

- Ezzel nincs is baj, drágám – állítom le, mielőtt még túlságosan belezavarodna a felesleges magyarázkodásba. – Csak nem értem, miért akar Skye meglátogatni minket.

- Miért, ma is beterveztél egy kis sírást a zöldszemű szépséggel? – kérdezi egy játékos vigyorral, a szeme változatlanul álmosságtól csillog, viszont látom, ahogy máris futásra készen áll.

- Visszaadlak Pierce-nek, te lány! Nem játszunk ilyet – nevetek fel hátravetett fejjel. Nem veszem magamra a piszkálódását, pont úgy, ahogyan ő sem az enyémet. – Um, akkor mikor is jön?

- Fél órát mondott, amikor hívott. Most már olyan tíz perc lehet. Sokáig tartott kikászálódni az ágyból – húzza be a nyakát félve. Mosolyogva rázom meg a fejemet.

- Kaja van, neki nem akarok tetszeni, úgyhogy tőlem aztán jöhet! – rántom meg vállaimat hanyagul, aztán kezeimbe véve a konyharuhát és egy villát, ellenőrzöm a süti állapotát.

Még nincs kész. 

Talán hasonló állapotban lehet, mint én.

Cady-nek igaza volt. Skye másodperce pontosan érkezik, és úgy helyezi magát kényelembe a kanapén, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Darrent az ölébe véve kapcsolja be a tévét, majd keresgél valami izgalmas után a csatornákon szörfözgetve. Tudom, időbe telik még megszoknom a közvetlenségét. Bevallom, kicsit zavarba is hoz, viszont imponál is a tudat, hogy magamnak köszönhetem azt, hogy valaki velem akarja tölteni az idejét, és úgy gondolja, ezt teljes kényelemben csinálhatja. Bizalom kérdése, nem?

- Mit szólnátok, ha kimozdulnánk? Ne haragudjatok meg, de elég nagy a gyászhangulat – fordul hátra felénk, miután elengedi a kiskutyámat, aki már rohan is a tányérja felé, amibe Cady éppen ekkor szórja bele a tápot. Rögtön ezután folytatja, noha arcára piszkos mosoly kúszik. – Ava, ha akarod, oda is mehetünk valakihez, hogy kell a segítség, balesetet szenvedtél és nem bírom egyedül…

- Na menj te a p… – hajítok felé egy konyharuhát, szitkozódásom második felét elharapom, amikor észreveszem Cady-t magam mellett állva. Értetlenül kapkodja közöttünk a tekintetét, viszont vigyorog, mint aki élvezi a kialakult helyzetet. – Megvagyok, köszönöm szépen.

- Nem akarod elmesélni a kislánynak, mi történt? – kérdezi. Arcán önelégült vigyor terpeszkedik.

Felhorkantok.

- Ugh, nem – legyintek egyet, mintha csak el akarnám űzni az emléket és a gondolatot is. – Hosszú sztori – mondom végül a kislány felé fordulva. Felsóhajtok, amikor két kezét összeteszi, és leolvasom a szájáról: „légysziii”. – Oh, um, oké. A lényeg, hogy Ronnie játékos hangulatában volt, és elmentünk a plázába. A felső szinten találkoztam ezzel a marhával, aki utána kimentett egy kínos helyzetből is, majd megkaptam a hideg zuhanyt is, amikor rájöttem, bekavart azzal, hogy kitett egy képet, amiről nem is tudtam – fordulok Skye felé hirtelenjében. Mérgesen nézek rá, de nem zavartatja magát.

- Nem túl hosszú sztori – szólal meg Cady. – Na mindegy is. Mondtad, mozduljunk ki. Én támogatom. Merre? – veszi át hirtelen az irányítást. Pár pillanatig mindketten döbbenten nézzük a pont kettőnk között álló, csípőre tett kezekkel várakozó, szőke lányt, és végül én töröm meg a csöndet a nevetésemmel.

- Kutyasétáltatás közben fagyi?

- Minigolf? – adja a másik ötletet a kanapén kényelmesen szétfolyó srác.

Látom Cady-n, mennyire tetszenek neki a tippek, úgyhogy én már tudom, mi lesz a végleges terv, és mégnagyobb mosolyra húzódik a szám, amikor Cady is úgy dönt.

- Mindkettő nem lehetne? – kérdezi egy szégyellős, gyermeteg félmosollyal.

Nem is kérdés, egyből rábólintunk.

Tizenöt perc múlva készen állunk az ajtóban, és én éppen Darrent hívom magamhoz, hogy a nyakörvéhez köthessem a pórázt. Amint ez megtörténik, Cady a csuklója köré tekeri a végét, amíg én belebújok a Vansomba, és amint a farzsebembe csúsztatom a telefonomat és a kártyámat, már indulhatunk is.

- Tulajdonképpen meglep, mennyire gyorsak voltatok – ér be Skye, amint behúzom magunk mögött az ajtót, majd kettőre fordítom a zárat.

- Minek csípjem ki magam? Te vagy a legjobb spanom, hey – nézek fel kekecen vigyorogva helyes arcára. Igazat adva bólint párat, nevetgélve ismeri el, a rövid, fekete shortom és a cseresznyés felsőm kiválasztása nem igényelt túl sok időt. Nem úgy, mint az ő szerelése. Most is jól néz ki, ezt be kell vallanom, noha csak egy sima, fehér pólót és egy szaggatott farmert visel, hozzám hasonlóan Vans cipőt húzva hatalmas lábaira. Nagyon jó illata van, és amikor már fagyival a kezünkben cipel a hátán, esélyem nyílik közelebbről is megvizsgálni.

Mivel ő a lábaimat fogja, ezért én tartom mindkettőnk fagyiját a kezeimben, és néha-néha a szája elé nyomom a sajátját, amikor éppen nem beszél. Persze van olyan is, amikor pont azért hallgattatom el, mert nem hajlandó befogni, és ilyenkor rendszerint be is tojok elég rendesen, hogy a betonon fogok koppanni. Viszont Skye van olyan rendes, hogy vigyáz a popsimra.

Ha már egyszer annyit hangoztatja, hogy milyen jó…

A fagyit kivégezve még mindig kényelmesen cipeltetem magam, és közben áldom az eget, amiért volt annyi eszem, hogy még az elején átpakoltam mindent Skye zsebeibe. Nincs humorom új telefont venni, és letiltani a kártyámat. Cady hol előttünk, hol mellettünk sétálgat. Egyszer szabadon engedi Darrent, másszor meg nem. Most éppen futásnak ered, versenyeznek, de az előbb még azt igyekezett a kutya fejébe verni, hogy mit jelent a „lábhoz” címszó. Darren okos kutya, gyorsan tanul, és Cady éppen ezért engedi futni a tengerpart lejáratáig, ahol aztán bevárnak minket.

- Szegény srácról folyik a víz, Ava – nevetgél egyik kezével felénk mutogatva, másikkal elnyúl maga mellett, és megvakargatja a pázsiton elnyúló kutyus hasát. Skye dob egyet rajtam, majd így szól:

- Nincs ezen a csajon semmi, csak csont és bőr. A csontos hátsóján kívül nem jelent túl sok kihívást.

- Hallod, haver! Az előbb még jó volt a hátsóm – csapok a karjára röhögve. – Döntsd el, mi legyen, oké?

- Szerintem menjünk le a vízhez, ahol aztán beledobhatlak, és így kiderülne. Ha nagyot csobbansz, pozitív, ha nem, negatív.

- Uram atyám, te leszel mindjárt olyan negatív, hogy attól koldulsz! – ugrom le hirtelen a hátáról, és Cady elé állva őt is felhúzom. Darrennek csak egyszer kell szólni, és már vezeti is előre a csapatot a jól megszokott partszakaszra. Tökéletes hely, szeretem is, mivel nem tilos a kutyáknak a vízbe menni, mint más magánpartokon.

Lent aztán végül nem merülünk el a habokban, mindössze Cady játszik a homokban, ugrál a kicsapódó hullámok elől, és bosszankodik, amikor elmossák a nehezen odaírt szövegét. Darren élvezettel futkos mellette, néha-néha beljebb is merészkedik, én pedig nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy ezt a képet életem végéig el tudnám viselni.

- Gondolkodtál már a végleges örökbefogadáson? – ránt vissza Skye a valóságba.

- Igen, néhányszor – bólintok rá elmélázva. – Nem most, talán, amikor már minden sokkal biztosabb és szilárdabb lesz az életemben… de egyszer szeretném, ha a lányom lenne. Megérdemelne egy szép, kerek és biztonságos életet.

- Meg tudnád neki adni, tuti biztos vagyok benne – teszi hozzá végül azt, amit most hallanom kell, és remélem, nem csak ezért mondja. Szeretném, ha ő is így gondolná, mivel kedvelem, és ilyen rövid és bizonytalan ismeretség után is úgy gondolom, jó barátra leltem benne.

- Szeretném, ha így lenne – hagyom végül ennyiben.

- És amúgy, hogy vagy? – kérdezi hirtelen felém fordulva. Megvonom a vállaimat.

- Jól, kösz. Te?

- Szintúgy, viszont engem az érdekelne, te hogy vagy – nyomja meg a lényeget. – A lelked?

Igyekszem félretenni és lenyelni a kérdést, hogy ő mégis miért akarja ezt tudni, mi köze hozzá és hozzám, mert értelmetlen lenne ezen lovagolni. Miért keresem a bukkanót? Miért nem élvezem, hogy valaki foglalkozik velem, és érdekli, hogy vagyok?

Miért ilyen nehéz mostanában beletörődni abba, hogy valaki szeretne engem még az életébe? Erre könnyű a válasz.

Aznap este, amikor Niall helyett Harryvel voltam, több szempontból is eléggé mélypontra kerültem. Viszont utána hatalmas pofonként ért, amikor Harry kijelentette:

- Na jó, én megyek. Kendall lehet értékeli a segítségemet, veled ellentétben. Vele nem ilyen nehéz. Kendall mellett jó dolgom van.

Talán ez lehet az oka mindennek. Hogy mellettem nem volt jó dolga. Mindig is sejtettem, de ezt így, ilyen konkrétan az arcomba mondva eléggé kemény falat volt feldolgoznom.

- Hahó – lengeti meg Skye a karját a szemem előtt. – Föld hívja Avát! – amikor látja, visszatértem, elismétli, amiről valószínűleg lemaradtam. 

- Nem, minden változatlan, és van egy olyan érzésem, hogy úgy is marad…

- Hát, ha így állsz hozzá, akkor így is lesz – reagálja le. Felhorkantok. – Oké, oké, értem én. Más téma. Mi van mondjuk a vadóc barnával?

- Elég sok ismerősömre illene ez a jelző – húzom el a számat értetlenkedve, és közben azon kapom magam, hogy jobb kezem a hasamon pihen, innen pedig már egyenes irány vezet a gondolathoz: a kislányunk barna hajú lett volna, nem? Barna hajú, zöld szemű gyönyörűség, akit imádott volna az apukája.

- Ha jól emlékszem, Ronnie-nak hívják. Tudod, aki odajött, hogy segítsek.

- Tudom, ki az a Ronnie, haver – nevetek fel, kezemet a vállára teszem megnyugtatásnak szánva. – A legjobb barátnőm… erm, volt.

- Volt? – kérdez vissza látszólag összezavarodva, és hátradőlve támasztja meg magát az alkarján. Én inkább törökülésbe vágom magam, és miután gyorsan rápillantok Cady-re és Darrenre, majd meggyőződöm arról, minden a legnagyobb rendben van, nincsen okom aggódni, már válaszolok is.

- Mhm. Mostanában inkább Kendall társaságát preferálja.

- De Kendall nem Harry… izé, um, társa? – keresi a szavakat ügyetlenül nyökögve. Kínomban elnevetem magam, és szakadozva szívom be a friss levegőt. Mintha a tüdőmnek is szüksége lenne egy kis időre ahhoz, hogy felfogja, jön a folytatás.

- Nyugodtan mondd csak ki, Skye. Együtt vannak. Komoly a dolog. Harry azt mondta, vele könnyebb, mint velem. Kendall jó hozzá, ő nem vágta át, satöbbi, satöbbi – suttogom magam elé meredve, egyre kevésbé érzékelem a külvilágból eredő pozitív dolgokat, amik eddig körülvettek.

Nem tudom, honnan tud ennyit ez a srác, viszont, ha valami nem is tiszta a számára, és emiatt rákérdez, akkor erősen kétlem, hogy most is olyan jól ki tudnám fejteni az egészet, ahogyan eddig tettem. Az utóbbi időben nem okozott különösebb gondot számomra, hogy elmeséljem a történteket.

Hosszas csend következik, viszont abszolút nem az a kínos fajta. Inkább kellemes, és olyan, mintha közben megemésztenénk a hallottakat. A csend sokszor jótékony hatású. Reggel is ezt éreztem sütés közben, és most is így gondolom. Szeretem a csendet. Viszont nem mindig jó, hogy így állok a dolgokhoz, ugyanis, ha egyedül vagyok a gondolataimmal, tökéletesen ki tudom használni az alkalmat arra, hogy mindent túlgondoljak. 

Ez pedig nyilván minden, csak nem jótékony.

- Ha engeded, Ava, én tudnék neked segíteni – ül közelebb hozzám Skye egy idő elteltével, és átkarolja a vállamat. Fejemet az övének döntöm, és lehunyom a szemeimet. Szakadozva fújom ki a levegőt.

Mintha a tüdőmnek is szüksége lenne egy kis időre ahhoz, hogy felfogja, jön a folytatás.

- Miben? – kérdezem halkan. Mégis hogyan tudna ő nekem segíteni? Még csak azt sem tudja, mi a problémám... Mindössze annyit tudhat, amit én elmesélek neki, vagy amennyit magától hozzágondol.

- Ismerek egy kiváló pszichológust. Nekem rengeteg segített anno, amikor segítségre volt szükségem, és szerintem ellátogathatnál hozzá.

- Egy pszichológus? – Már éppen visszakoznék, amikor is hirtelen rájövök: nekem pont erre van szükségem. 

Egy független ember segítségére. Itt az ideje kimásznom a gödörből. Nem csinálhatom ezt tovább, senkinek sem teszek jót azzal, ha egyszer fent, másszor meg lent vagyok.

Erősnek kell lennem. Egyedül kell megoldanom. Nem kínos segítséget kérni és kapni. Nem kínos gyengének lenni. 

Nem rossz, ha néha lent vagyok. Jó, hogy vannak szuper pillanataim. 

De éppen elég volt abból, hogy többet vagyok lent, mint fent. 

Sziasztok! :)

Ne haragudjatok, hogy megint jócskán elcsúsztam a résszel, szörnyű vagyok. Sok minden megint összejött, de ebbe nem mennék bele, kicsit hosszú lenne a lista. :D Remélem amúgy, hogy tetszett a rész - jeez, én imádtam írni, főleg a végét... -, és hogy nem akadtok ki túlságosan Skye hirtelen felbukkanása miatt. Mindennek oka van, majd meglátjátok. (:

Köszönöm a visszajelzéseket, skacok! Mindig feldobtok velük, akárhol is érkeznek. Nem is tudjátok, mennyit jelentenek nekem mostanában a pozitív szavak. <3 És WOW!!!! 56 feliratkozó, és majd' 35.000 megtekintés?! El sem hiszem. Köszönöm! :') 

Szép hétvégét, már amennyi megmaradt belőle, és kitartást a sulihoz! ):(