Harmincegy // A szájának whiskey íze van

Sziasztok :)

Sajnálom az ismételt csúszást, úgy volt, még el tudok vele készülni időben, de csomó dolog közbejött. Viszont omg, köszönöm az előző rész alá érkező kommenteket, borzasztóan fel tudtok velük dobni, el sem hiszitek!! A megtekintésekről nem is beszélve! Igyekszem válaszolni rájuk, de valamiért mindig elolvasom, és annyira örülök a fejemnek, hogy elfelejtek válaszolni :(
Btw Bea annyira gyönyörű a képen, omg. Imádom a csajt, és most jött ki az új száma, mindenféleképpen hallgassátok meg: ×××! És kukkantsatok át a másik oldalamra is, amin ugye egy Liam Payne AU fut. Várom ott is a kedves érdeklődőket! ;) A rész pedig... Igazán megszokhattátok már tőlem, hogy tudok én mocsok lenni, ha nagyon akarok, márpedig én nagyon az akarok lenni! Úgyhogy íme egy extra hosszúságú rész, jó sok karakterrel, elég sok utalással, három napi munkával és egy hatalmas, bazinagy (ejnye!!) csattanóval! :D

Jó olvasást, a sulihoz pedig kitartást, mindjárt itt a jól megérdemelt szünet! <3

A délután remekül telik, hiszen nagyszerű idő van, és én együtt töltöm a napomat azokkal az emberekkel, akiket a legjobban szeretek. Még jobb kedvem lesz, amikor Kendallel is sikerül pár szót váltanom – úgy, hogy közben nem érzem azt az eleinte jelenlévő feszült légkört, amit bár próbáltam figyelmen kívül hagyni, de nem nagyon sikerült. Mostanra viszont, hogy már ő is feloldódott, valahogy máris sokkal kellemesebb, főleg, hogy már Harry sem hajol az arcunkba, hogy ellenőrizze, mégis mi az, amiről olyan hosszú ideig el tudunk beszélgetni, ugyanis a bátyáim sikeresen lefoglalják a figyelmét. És ez szuper, mert csupán halványan kellett utalnom e szándékomra, miszerint jó lenne, ha kicsit elvinnék a közelemből a srácot, és ők máris teljesítették.

- És, milyen Harry-vel? – kérdezem őszinte kíváncsiságtól felspannolva Kenndaltől. A lány halkan nevetve rázza meg a fejét – barna haja követi a mozdulatot.

- Szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy tökéletesen tisztában vagy a válasszal – tér ki az eredeti kérdésem elől, de be kell látnom, hogy abszolút igaza van. Színtisztán emlékszem minden egyes közösen eltöltött pillanatunkra – nos, néhányra még élénkebben is, mint kéne. Az arcpirító részek valahogy beleszőtték magukat az agyamba… Viszont ez már csak mosolyra fakaszt. Őszinte hálát érzek azért, mert volt esélyem megtapasztalni, milyen az élet egy olyan sráccal, mint Harry Edward Styles, és valami furcsa okból kifolyólag nem érzek féltékenységet azért, mert az élet, a sors vagy bármi, amit ezért felelőssé lehet tenni, megadta ugyanezt az esélyt Kendallnek is. Egyszer majd jön valaki, akit ténylegesen nekem szántak a Fentiek – nem, nem a dolgozói emeleten tevékenykedők –, aki majd pont ugyanúgy elcsavarja a fejemet és elködösíti az elmémet, mint ahogyan Harry mindig is tette, csupán a kisujját megmozdítva. Azokkal a zongoristaujjakkal egész élete során csodákat művelt.

Késő van már, amikor a társaság úgy dönt, ideje lenne elindulni, habár aránylag nagy vita alakul ki azt illetően, hogy folytatódjon-e az este, vagy nem. Mivel biztos vagyok abban, hogy Cady-t nem viszem magammal egy szórakozóhelyre, ezért én szinte egyből kijelentem, hogy mi nem csatlakoznánk, viszont meglepő, ki az, aki egy szempillantás alatt ellenem szól.
- Én majd elmegyek a többiekhez, úgyis régen láttam már Rachelt – érvel az egyik barátnője mellett.  Amikor elkerekedett szemekkel nézek rá, már magyarázkodik is. – Tudod, vörös hajú, bamba lány...
Megrázom a fejemet, és nem csak azért, mert gőzöm sincs, mégis kiről beszélhet.
- Felelősségteljesebb vagyok annál, hogy lepasszoljalak, csak mert én bulizni akarok menni. Ami amúgy nem is igaz! – szólalok fel hirtelen kétszeres hangerővel. – A legutolsó próbálkozásom is milyen jól sikerült, nem igaz? – sandítok fél szemmel Harryre, aki ugyancsak engem néz. Amikor pillantásunk összekapcsolódik, valami különös okból kifolyólag mindketten elmosolyodunk.
De hülye lennék, ha azt mondanám, hogy csak az emlék hatására, mert ezt a kifejezést általában a pozitív dolgoknál szokták alkalmazni.
- De én totál rendben vagyok ezzel – állítja Cady, és olyan érzésem támad, ez a kislány bizony nem fogad el nemet. Már éppen válaszolnék, hogy azért csak megpróbáljam, amikor ő gyorsan folytatja. – Mostanában folyton feláldozod magad értem, pedig semmi szükség rá, tényleg. Fiatal vagy, egyedülálló és gyönyörű. Én meg szeretlek, és Rachelt is, bár nagyon sokszor marhára idegesítő tud lenni...
- Te is – nevetek fel elérzékenyülve, és a vállánál fogva magamhoz húzom a lányt, aki az ölelésembe simul. Cady éppen olyannyira törékeny, mint amennyire okos és egy kész nagylány. Az édesanyja nagyszerű munkát végzett vele addig, amíg meg volt rá az esélye. Csak remélem, hogy innentől kezdve tőlem is eltanul egy-két dolgot, de lehetőleg csak jókat.
Azt sem tudom, mit csinálnak a többiek, mert csak arra tudok gondolni, hogy amint hazaérünk, és mindketten tiszta fejjel le tudunk ülni a kanapéra, én felteszem neki a nagy kérdést: hogy a nevemre vehetem-e. Hogy szeretne-e a lányom lenni, mármint törvényesen. Eleget vártam. Ő is eleget várt.
Miután eldobjuk Cady-t a központba, a parkolóban megállva egy kisebb kört alkotunk, és mindannyian úgy döntünk, semmi értelme hazamenni és átöltözni, nem akarjuk húzni ezzel az időt, szóval számba vesszük a lehetőségeinket. Kevesebben vagyunk ugyan, mint az ebédlőben, mivel Eaton levált tőlünk rögtön azután, hogy átléptük a küszöböt, Liam eldobta Sophiát egy találkozóra, Harry pedig hazavitte Kendallt.
- Szerintem a Draytonst egyből lehúzhatjuk a listáról – szólal meg Ronnie, és jobbról belém karol. Mosolyogva döntöm a fejemet a vállára, és másik kezemet az övére teszem, amivel az én jobbomat fogja.
- Támogatom – nevetek fel halkan. Nos, bevallhatom, hogy az az éjszaka nem tartozik a legkedvesebb emlékeim közé. Talán senki sem fog megharagudni rám emiatt.
- Én is – vágja rá Andy ingerülten. – Az a gerinctelen, mocsok gennyláda...
- Jó, elég – állítom le, mielőtt még nagyon belelendülne az apánk mocskolásába. Arra igazán nincsen szükség. Úgyhogy inkább terelem a témát. – Milyen jó helyek vannak még LA-ben?
A társaság szinte teljesen egyszerre hördül fel.
- Avie, LA a bulizás, a fiatalok városa, szinte mindegyik sarkon találhatsz egy dugig tömött placcot, szinte még csak keresgélned sem kell! – szólal meg Caleb kissé szemrehányóan, mire megforgatom a szemeimet.
- Jó, valaki nem tölti minden idejét ilyen, és ehhez hasonló helyeken!
Megdöbbentő, de Skye az, aki szükségesnek érzi azt, hogy ezen a ponton belém kössön.
- Pedig jobban tennéd! Fiatal vagy, dögös és egyedülálló. Más már régen élt volna a lehetőséggel! – mondja olyan elánnal, hogy majdnem el is hiszem, igaza van.
Utána viszont el kell gondolkodnom azon, hogy vajon tényleg így van-e. Hiszen nem tartozom senkihez, a magam ura vagyok, hetente háromszor eljárok edzeni és tényleg fiatal vagyok még ahhoz, hogy otthon éljem le az életemet, a négy fal között, mint valami öregasszony.
Úgyhogy végül én vagyok az, aki dönt.
- A Kinley tökéletes lesz nekünk.

Nagyjából húsz percünkbe telik odaérni, az utat marháskodással töltjük. Skye nem tudja nem a felsőmet bámulni, persze azért közben a vezetésre is koncentrál, mert még egyikünk sem tervezi, hogy meghal. Mayna e tettét végig egy igencsak perverz, huncut arccal kommentálja, viszont ő is belátja, hogy tényleg jól áll.
- Ugye, milyen dögös barátnőm van? – hajol be középre az első ülések között, és a könyöklőre támaszkodik. Skye rápillant a válla fölött, és rózsaszín ajkát apró mosolyra rántja, miután végigszántja alsó ajakpárnáját a nyelvével. Nem mond semmit, viszont Maynes-nek ez is egy válasz, mert nem hajlandó csöndben maradni. – Rajta kell majd tartanunk a szemünket, mhm?
- Inkább te vagy az, aki felügyeletre szorul, kislány! – röhög fel öblösen Caleb a mögöttem lévő ülésen. Mayna felhorkant, és visszahúzódik Skye mögé. A visszapillantóból látom, ahogy lábait Caleb lazán ölébe pakolja, bokáit ödszekulcsolja, hátát az ajtónak veti, ujjaival az ölében játszik, de nem mond semmit. Legalábbis hozzánk nem ér el egyetlen árva szó sem.
Skye kényelmesen elhelyezi a könyökét a támasztón, én pedig leutánzom a mozdulatait. Kezeink összeérnek, és ez valahogy nyugtató hatással van rám.
Harry-vel, Liammel és Niallel a Kinley előtt találkozunk, a bátyáimmal egyetemben, akikkel pedig Ronnie is együtt jár. Boldogan ugrálok feléjük a szemben lévő járdára a parkolóból, majd amikor látótávolságon belül kerülök, és Niall kiszúrja, hogy ott vagyok, kitárja a karjait, nekem pedig nem is kell több. Futni kezdek ugyancsak szélesre nyitott karokkal, laza anyagú dzsekim mellettem lebeg, a szellő az arcomba és a hajamba kap, és aztán végre elérek a sráchoz. Úgy ugrom neki, mintha az életem múlna rajta, vagy mintha most látnám mondjuk egy háború után először, viszont nagyon régen öleltem már meg így, és éppen eléggé fel is vagyok spannolva ahhoz, hogy jogom legyen egy ilyenféle jelenethez. Lábaimat a dereka köré csavarom, karjaimmal a nyakát ölelem körbe, ő pedig a fenekemnél tart, nehogy leessek. Az egész helyzet olyan, mint amilyen Olaszországban is volt, és ezt valahogy imádom.
Egy halk, de annál feltűnőbb köhintést hallunk magunk mellől, és ez félreérthetetlenül Harrytől származik. Zavartan kászálódok le Niallről, aki hunyorogva pillant a zöldszeműre. Emberére talál, mivel Harry is ugyanúgy állja a pillantását, és nem úgy tűnik, mint aki annyira meg akarná adni magát az ír srácnak. Nem értem, mi folyik itt, de nem akarok közbeszólni, mert úgy vagyok vele, rendezzék le a hirtelen nézeteltérésüket, bármi is legyen az!
- Na, mehetünk? – kérdezi Harry mély hangján, miután szépen, komótosan elfordul Nialltől. A hangulat eléggé kínos, noha Mayna úgy vigyorog Aidan mellett ácsorogva, mintha valami iszonyat izgalmas és érdekfeszítő dolog történt volna. Mintha értené azt is, aminek abszolút nincs értelme. 

Harry lassan artikulálva beszél, minden betűt jól megrágva, viszont nekem még így is kétszer kell átgondolni, mégis mit mondhatott.
- Persze – bólintok rezignáltan, amint visszaérek a jelenbe, és én vagyok az első, aki belép a szórakozóhely ajtaján. Bent az előtérben asztalokat találok, a falakon poszterek különféle bandákról, gondolom, ők már felléphettek itt. A hely maga kissé olyan romkocsmás, a vintage hangulat érezhetően uralkodik, noha a reggie komoly ellenfélnek bizonyul. Egy fiatal lány ül egy oldalt lévő asztal mögött, arca tele van piercingekkel. A telefonján játszik, az jelenti az egyetlen fényforrást. Ronnie amint meglátja, már megy is érdeklődni, innen mégis merre kéne mennünk, míg én elindulok egyenesen előre, amerről a zajt hallom, feltételezve, ott lehet a buli, arra lehetnek az emberek. Nyilván nem a wc hangulatát akarják feldobni – nevetgélek magamban.
Lépteket hallok magam mögül, úgyhogy kicsit lassítok az egyébként is lassú tempómon, és bevárom a személyt, bárki is legyen az. Végül nem tudom, hogy meglepődjek-e azon, hogy Harry jött utánam, vagy sem, de időm sincsen ezen elgondolkodni, mivel egyből beszélgetést kezdeményez.
- Ugye most nem kell megmentselek? – kérdezi oldalra pillantva, arcán ravasz, mégis kissé tartózkodó vigyor csücsül.
Megforgatom a szemeimet.
- Akkor sem kellett volna – válaszolom hasonló stílusban.
- Igazán? Hagynom kellett volna, hogy az a seggfej megerőszakoljon? – kérdezi látszólag meghökkenve, hangja kissé megemelkedik.
- Az apámról van szó, Harry! – sóhajtok fel végül, amikor elérünk egy kétszárnyú, vaskos ajtóhoz. Két kezemmel lököm be a nyílászárót, de előtte még így szólok: – Ettől függetlenül marhára hálás vagyok a lovagiasságodért. Aznap a hősöm lettél, Styles.
- Csak aznap? – kérdez vissza pár pillanatnyi késéssel. Felé kapom a fejemet.
- Tudod, hogy nem. – Halványan elmosolyodom. – Egész életem során te voltál az őrangyalom. De hey! Épp eljött az ideje, hogy valaki mást is a szárnyaid alá vegyél.
Ezt követően célirányosan, válaszát nem megvárva megindulok egy oldalt lévő box felé, amiben így, első látásra mind el fogunk férni. Becsúszok az U-alakú bőrülés közepére, az asztallapra teszem a táskámat, és törökülésbe vágom magam. Harry a jobb oldalamra ül, és szótlanul várjuk, hogy a többiek is beérjenek minket. Az előttünk ringatózó testek sziluettje visszaverődi a falakon, rengeteg ember gyűlt ma itt össze, viszont ez most valahogy pozitív hatással van rám.
- Mi ez a gyászhangulat? Temetünk valakit? – kérdezi Caleb, miközben mellém csusszan. Pénztárcáját előhúzza a farzsebéből, majd a kezembe nyomja. – Eltennéd a táskádba?
- Persze – mondom. – Csak ne maradjon nálam!
- Nem tudom, mennyire leszünk az eszünknél a nap végére, de majd nagyon igyekszem! – teszi össze két kezét, azt hiszem, talán túl nagyokat ígérve. Nevetve paskolom meg a vállát.
- Oké, ki mit kér? – kérdezi Andy, két kezét figyelemfelkeltő szándékkal összecsapja. – Én állom az első kört.
- Uuu, akkor Tequila – csillan fel Ronnie szeme, és végül ketten indulnak meg a pult felé. Át kell verekedniük magukat egy jókora embertömegen, viszont amikor visszatérnek, két kisebb körtálcára pakolt pohárkával kérnek vissza. Egyesével lepakolják azokat mindenki elé, míg végül Andy felém nyújt egy üveges narancslevet.
Eltátott szájjal nyögök fel.
- Ne csináld már, Andrew! Csak azért, mert a húgoddal jöttél bulizni, az nem azt jelenti, hogy...
- Hogy mi? – kérdez vissza, bozontos szemöldökeit kíváncsian húzza fel. – Azt képzelted, hogy majd a kishúgomnak is ide fogom hordani a piát?
- Igen – vágom rá, de nem tehetek semmit sem, rendíthetetlennek tűnik, én meg hirtelen nagyon legyőzöttnek. Úgyhogy duzzogva emelem fel az üveget, és töltök az elém lehelyezett üvegpohárba az unalmas, narancssárga nedűt.
Egyszer csak jobb oldalról egy bökés érkezik a combomra, úgyhogy az államat az öklömre támasztom az asztal felett, majd úgy lesek le magam mellé. Harry a saját combja mellett, az ülésen, pont kettőnk között tartja a poharát, ami szinte teljesen tele van, talán még bele sem ivott. Ő is játékosra veszi a figurát, mivel ugyancsak felkönyököl az asztalra, és beszélgetésbe elegyedik a másik oldalán lévő Liammel, aki viszont egyenesen az én szemeimbe néz, mindennemű mosoly nélkül üzeni, milyen jól szórakozik a helyzeten. Viszont le kell lomboznom, mert kikapom Harry kezéből a poharat, és egy húzásra eltüntetem a Tequilát.  Kicsit hangosabban helyezem el a poharat az asztalon, mint kellene, és hátrahajtom a fejemet, ahogy szemeim ösztönösen lecsukódnak, és orrom is felhúzódik. Amint eltűnik a kellemes, habár égető érzés a torkomból, rendezem a vonásaimat. Egyből Liamre nézek, aki egyik szemöldökét felvonva, hitetlenül felröhögve fordul Andy felé, aki ugyancsak engem néz.
Igazából, már mindenki engem néz, viszont én csak megrántom a vállaimat, majd Harry felé biccentek a fejemmel.
- Ne rám legyél pipa, Andy-baby. Ő az, aki bajba kevert – árulom be Stylest könnyedén, mindennemű megbánást mellőzve.
- Hey, annyira azért nem ellenezted! – fordul felém teljes felsőtestével.
Felröhögök, és próbálom túlkiabálni a hangszórókból bömbölő basszust, amit szinte már a belsőmben érzek.
- Persze, hogy nem! Mivel én mindössze narancslevet kaptam! – mutatok rá a lényegre,

Fél óra elteltével már eljutok arra a pontra, hogy nem kell könyörögnöm a bátyámnak ahhoz, hogy bármiféle szeszesitalt is a szervezetembe juttathassak. Tudom, nem kellene az engedélye, mivel már elmúltam tizennyolc és huszonegy is, szóval már mindenhol legális lenne számomra a bulizás, de mégis bennem van az, hogy ő az idősebb, mégsem lehetek úgymond tiszteletlen vele szemben! 

Ezzel ellentétben Aidan van, hogy elém csúsztatja a poharát, amikor valamilyen csoda folytán Andy éppen nem engem mustrál, majd így szól.
- Nem akarsz táncolni menni? – próbálja túlkiabálni a zenét, amint a fülemhez hajol.
- Jössz velem? – kérdezem, és kifelé kúszok a boxból.
- Lejtsek erotikus táncot a húgommal? Baszki, wow, hogy nem jutott ez eddig az eszembe?!
Felröhögök, és a dzsekimet lekapva, a táskámra teszem azt, majd Aidanbe karolva a tömeg felé indulok. A többiek az asztalunk körül beszélgetnek, habár Niallt és Liamet a pultnál láttam talán utoljára.
Amint találunk magunknak egy megfelelő, és nem is annyira fulladásig tele levő helyet, egymásra vigyorgunk, és ezzel elszabadul a pokol. Nem ütemre táncolunk, amit csinálunk az tulajdonképpen még csak nem is tánc. Jól érzem, néhányszor meg is taposok egy-két embert, köztük a bátyámmal, majd később már Andy-t is. Nem sokkal később feltűnik Skye és Caleb, velük együtt pedig Mayna és Ronnie is. Egy kisebb kört alakítva őrülünk meg, és abszolút nem zavartatjuk magunkat. Végre felelőtlenül tudok röhögni. Végre fiatal vagyok. Végre megőrülhetek. Úgyhogy nem habozok, amikor Skye megkérdezi, hozhat-e nekem valamit, mert egyből lecsapok az alkalomra, sőt, még vele is tartok.
A hajam idegesítően tapad a tarkómhoz, úgyhogy felfogom a mindaddig a csuklómon lévő hajgumival, míg a pultra könyöklöm Skye mellett. Ő félig felém fordul, egyik karját átdobja a vállam fölött, s az oldalához húz. Amint a pultos pasi elénk áll és várakozón pislog ránk azokkal a nagy barna szemeivel, ő máris sorolni kezdi, mit kérünk, és bár egy pillanat erejéig elgondolkodom, mégis miért kér személyenként három pohárral, de végül, amikor kézhez kapom a kék színű, eléggé elkápráztató italomat, már nem is érdekel annyira.
Egy hosszú, de határozott mozdulattal eltüntetem az üvegpohár tartalmát, és utána beleharapok a Skye itala mellé járó citromba. Az arcom erőteljes fintorba torzul és kezeim ökölbe szorulnak, de amint eltűnik az égető, de jóleső érzés a torkomból, máris fecsegni kezdek.
- Láttad, milyen szakálla volt a faszinak? – kérdezem kíváncsian a sráctól, és a pultos felé bökök a hüvelykujjammal. Szerencsére ő már hallótávolságon kívül van és szolgál ki egy másik csoportot, úgyhogy nem zavartatom magam. – Konkrétan be volt fonva az a térdig érő szőr-rengeteg!
- Ez a szexepile – röhög fel, és helyet foglal a bárszéken. Az én kissé kótyagos fejemmel ez a feladat nehezebbnek bizonyul, mint eleve gondoltam, de hamar sikerül megoldást találnom – egyszerűen és nagyszerűen beállok Skye lábai közé, és két kezemmel nagyot csapok a combjaira. Ő felsikkant, amitől én felnevetek, viszont ettől hirtelen megszédülök, úgyhogy Skye bicepszébe kell kapaszkodnom addig, amíg már nem imbolyog alattam a talaj.
- Esküszöm, régen nagy piás voltam. Nem tudom, ezt a tulajdonságomat talán lecseréltem valami jobbra... – döntöm fejemet széles mellkasának. Farmeringe már szinte az este legelején lekerült róla, úgyhogy most egy fehér atlétában feszít előttem, mely remekül kiemeli izmos vállát, amire hirtelen kedvem lenne egy nagy, nagy puszit nyomni.

Egy idő után Skye lelép mellőlem, eredetileg szólni a többieknek valamiről, azonban utána már nem jön vissza, úgyhogy én kénytelen vagyok feltalálni magam, és elszórakozni egyedül is, mivel jelenleg nem érzem magam készen arra, hogy visszamenjek táncolni, mert félő, minden kijönne belőlem, amit eddig fogyasztottam, és igazán sajnálnám, mivel a holnapi rosszullétem lesz a bizonyítéka annak, hogy ez egy jó nap volt. Bár nem vagyok biztos abban, hogy még nem léptünk át egy másik napba... az agyam mindenesetre nem képes ilyen számításokra és magasröptű gondolatokra, úgyhogy az italomat kevergetve röhögök jókat a pultos csajjal. Időközben megjelenik mögöttem Liam, hogy haza kell mennie, majd hív egy taxit, és később Niall is bejelenti, hogy ő lelép, mert különben holnap teljes mértékben a padlón lesz. Nos, igen. Ők vagy sokkal frissebbek és használhatóbbak másnaposan, mint én, vagy egyszerűen csak nincs szükségük italra ahhoz, hogy jók szórakozzanak.
Vagyis, olyan sokra – javítom ki magamat nevetgélve. Kiara, a pultos lány igazán jófej, úgyhogy engem nem zavar az sem, hogy az emberek egyre inkább fogynak körülöttem, mert én elvagyok magamban, és bár nem tudom, a barátaim merre vannak, de úgy vélem, nem szükséges kifejezetten rajtuk lógnom csak azért, mert ők a barátaim... ismerkedhetek, nem?
- Helló – hallok meg egyszer csak egy hangot a hátam mögül, de mivel nem vagyok biztos abban, hogy nekem szól, ezért nem fordulok meg, nem is reagálok, mindössze tovább szürcsölgetem az italomat. Halványan érzékelem, ahogy valaki leül a mellettem lévő székre, úgyhogy szépen lassan oldalra fordítom a fejemet, hogy megkuksolhassam, mégis ki foglalhatott helyet éppen, de csak annyira, hogy az még ne legyen túl feltűnő. Egy halk „ugh” hagyja el a számat Harry arcának oldalát látva, és azonnal visszafordulok. Ebben az állapotban nem vagyok vállalható, és bár józanul azt mondogatom magamnak teljes magabiztossággal, hogy abszolút semmilyen hatással nincsen rám Mr. Jóképű, attól még nő vagyok, az Isten szerelmére! És ő is csak Mr. Jóképű...
Olyan, mintha a fejem előbb ért volna előre, mint a szemem, úgyhogy elég rendesen megszédülök. Bármi is ez a kék ital, elég rendesen taccsra vágott már mostanra, főleg, hogy ez a második. Vagy a harmadik? Ki tudja már...
- Miért kell mindig akkor felöntenem a garatra, amikor másnap valami fontos dolgom lenne? – nyavalygok, amint lehunyom a szemeimet, viszont ez csak rosszabbá teszi a szédülésemet. Harry halkan felnevet, majd elém tolja a poharát. Felhúzom az orromat, és a pohárért nyúlok azzal a céllal, hogy visszalökjem az előtte tátongó üres pultrészre. Éppen arról papolok neki, mennyire paff vagyok, és erre még adja alám a lovat? – hitetlenkedem, és már éppen szóvá is tenném, amikor Harry elkapja a csuklómat, és így szól.
- Csak víz – suttogja. – Amióta Andy kihozta nekünk az első kört, én nem ittam semmit sem. Csak vizet – bizonygatja, viszont amikor látja, nem éppen rá figyelek, hanem a csuklómra, ami köré művészujjai még mindig olyan érzékien ráfonódnak, elhúzza a kezét, és a nadrágjába törli a tenyerét, mintha csak az idegessége miatt izzadna.
Megeshetne?
- Hiszi a piszi – motyogom az orrnyergemet szorongatva, viszont nem bírom ki, és mégis a poharamért nyúlok. A szívószálamat megragadva tervezek beleinni a pohárba, amikor is Harry kirántja előlem. Utánakapnék, de éles fájdalom nyilall a fejembe, úgyhogy egy hang nélkül ejtem le magam mellé a kezemet. Nyöszörögni kezdek, és addig fészkelődöm, amíg el nem érek Harry-ig. A fejemet széles vállára hajtom, és lehunyom a szemeimet. Érzékelem, ahogy a rác megfeszül hirtelen tettem miatt, de nem húzódik el, és nem is lök el magától, úgyhogy én sem tervezek visszavonulót fújni. Főleg, mert olyan jól esik a közelsége. Na meg, mert hasogat a fejem... inkább erre fognám, ha lehet.
- Minden rendben van? – kérdezi egyszer csak halkan.
Felhorkantok.
- Minden rendben van? – Próbálom leutánozni mély hangját és erős akcentusát, aztán kitörik belőlem a nevetés, és visszahúzódom a helyemre. Összefonom a bokáimat, belefúrom a fenekemet a kényelmetlen székbe, majd újra Harry-re nézek, aki viszont nem éppen a pillantásomat keresi. Nem, Harry Styles éppen a melleimet fixírozza, úgyhogy lenézek magamra, és látom, ahogy az egyébként is elég keskeny anyagú felsőm elcsúszott a helyéről. Fintorogva visszahúzom oda, ahol lennie kéne, majd egyik szemöldökömet kérdőn felvonva nézek Harry arcába, aki viszont még mindig nem hajlandó felnézni. Majd, amikor már végigvezeti nyelvét alsó ajkán, felkaron csapom.
- Ejnye, Styles!
- Ejnye, Styles! – próbálkozik most ő az én hangom leutánozásával, kisebb-nagyobb sikerrel. Rázkódó vállakkal nevetek fel, és ezúttal nem törődök a szédülésemmel.
- Viccet csinálsz egy lányból?
- Csak abból, aki számít – búgja ellenállhatatlan hangján. Megforgatom a szemeimet, szinte már látom a szemgödrömet.
- Nem kell nyalnod, Harry – figyelmeztetem halkan, és oldalra fordulok, hogy leszálljak a magas bárszékről. – Fogok egy taxit, majd találkozunk.
- Elfutsz előlem? – szól utánam elég hangosan ahhoz, hogy meghalljam, habár engem nem érdekel különösebben – csak megyek előre, kerülgetem az embereket, és próbálok nem visszafordulni, nem hasra esni és nem beleszédülni valakinek a karjaiba. Viszont nem kerülhetem el az elkerülhetetlent, és ismét megszédülök egy nekem dörgölőző test és egy fénycsóva miatt, így Harry könnyen beér, és a karjaimat elkapva a mellkasához húz. A tarkómat és a derekamat fogva tart, amíg össze nem szedem magam, viszont nekem még így, elködösült elmével is csak az jár a fejemben, hogy miért mond nekem ilyeneket?! Mi van Kendallel? Nem leszek egy játékszer, egy egy éjszakás kaland! Azonban több ital van bennem annál, hogy ezt ép ésszel felfogjam, úgyhogy kicsit távolabb húzódom, és ujjainkat összefonva kezdem rázni a csípőmet a zene ritmusára. Lehunyom a szemeimet, és remélem, a kócos hajammal és elkenődött sminkemmel nem nézek ki úgy, mint egy komplett idióta.
- Mit művelsz, Avie? – kérdezi Harry zavartan, noha hűvös ujjait nem szakítja el enyémektől. – Azt hiszem, hazakísérlek.
- Azt mondtad, nem ittál – súgom, míg kezeinket felvezetem magam mellett, és fejemet hátrahajtva rázom a csípőmet egy számomra ismeretlen számra.
Nos, ez egy olyan este, amit vagy nagyon bánni fogok holnapra, vagy nem is fogok rá emlékezni. Nem is tudom, melyiket szeretném inkább átélni.
- Nem is – állítja biztosan. – De nem kocsival jöttem.
- Béna – nevetek fel.
- Te vagy a béna!
- Nem, barátom, én csak be vagyok csiccsentve! – szakad fel belőlem a nevetés, és láss csodát, ezúttal semmi gondom sincsen. De nem vagyok eléggé koncentrált ahhoz, hogy ezen elgondolkodjam.
- Anno elég sokszor megtapasztaltam, milyen az, amikor te „be vagy csiccsentve”, barátosném! – veszi át a stílusomat, látszólag egy fokkal lazábban, ugyanis kicsit lazít az ujjai szorításán.
- Most egy elég szégyenletes dolgot teszek, Haz! Kérlek, ne hozd fel a közös múltunkat! – kiabálom túl a zenét, és felnyitom a szemeimet, hogy megkereshessem a tekintetét. Nem kell csalódnom, azok a hatalmas zöld szemek az arcomon nyugszanak. – Ugyan már! Nincs semmi jelentősége annak, ami itt történik! Skye-jal is táncoltam, Aidannel még szexisebben is, pedig ő a bátyám, wow! Te még csak a haverom sem vagy, Harry! Nem tudom, mi mik vagyunk most, de azt igen, hogy például Skye-hoz perpill több érzelem köt, mint hozzád, és... – Azonban ezen a ponton elakadok a hazugság-hálómban, amit a pia generált bennem.
Ugyanis Harry elég hatásosan belém folytja a szót azzal, hogy megcsókol, és ezzel két dolog nyilall hirtelen a fejembe. Egy, hogy még mindig imádom, ha puha, rózsaszín ajka az enyémhez ér. És kettő, miszerint Harry hazudott.
Igenis ivott az este folyamán, mivel a szájának whiskey íze van. És én ma este szerettem a whiskey-t.