Harmincnyolc // Üdv a családban!

sziasztok :)
üdv itt, ismét egy nagyobb kihagyás után. sajnálom, hogy folyton így alakul, igazán nem szándékos, de téli szünetben igyekszem behozni a lemaradást, ugyanis OMFG dec 4-én ünnepeltük a sztori második (2 !!!) szülinapját!! SHOOK!! Vegyes érzelmeim vannak, mert ez azt jelenti, hogy két éve agyalok egy olyan történeten, amit még nem szeretnék elengedni, ugyanakkor nem is vagyok teljesen biztos a végében... ebben az évben mindenképpen le szeretném viszont zárni, hogy 2018-at megújulva, a többi történetemmel kezdhessem. Drukkoljatok, hogy sikerüljön összehozni! <3 Jó olvasást, babes! Nézzétek el a fejezet nyálasságát, muszáj volt. :') A folytatás holnap érkezik. <3



Amint kilépünk a kapun, kiszakad belőlem az önfeledt, kismalachoz hasonlító, boldog visítás, és szinte rávetem magam az ugyanilyen állapotban lévő Cadyre. Karjaimat nyaka köré kulcsolom, és mivel szinte teljesen egy magas velem, nem esik nehezemre – jobbra-balra dülöngélve, szorosan lehunyt szemhéjakkal, remegő alsó ajkakkal igyekszem felfogni a történteket. Cady hivatalosan is a lányom lett. A táskámba süllyesztett papírok innentől kezdve egy életen át feljogosítanak mindarra, amit oly régóta akartam már! Hogy gondoskodhassak erről a lányról, akinek csak és kizárólag a legjobb jár mindenből, és még véletlenül sem kevesebb. Innentől kezdve hivatalosan is az a feladatom, hogy boldoggá tegyem, hogy szeressem – és mindeközben szorgosan reménykedem abban, hogy igyekezetem nem lesz hiábavaló, és egyszer egy csodálatos nő válik belőle. Értelmes, intelligens, tanult nő, aki magabiztos a magánéletében és a munkájában is. Aki megtalálja a megfelelő férfit maga mellé, a társát, aki tökéletesen kiegészíti – aki nem a másik fele lesz, hanem egy teljes, kerek egészként működhetnek együtt, a másik támogatására szentelt élettel. Életet ad pár csodálatos gyerkőcnek, és boldog, kiegyensúlyozott nő lesz, egy egész emberöltőn keresztül. Ahogy ránézek a mostani, tinédzser valójára, ha másban nem, de ezekben száz százalékig biztos vagyok.
- Hova szeretnél menni? Valahogy meg kell ünnepelni ezt a napot! – jelentem ki ellentmondást nem tűrően, és esküszöm, majd kicsattanok a boldogságtól. Nem ittam RedBullt, de úgy érzem, mintha mindjárt elszállnék. Az adrenalin átveszi az uralmat, elmém elködösül.
- Umm... csak haza – válaszolja, és ahogy a szavak elhagyják ajkát, belepirul mondandójába. A kis pipacsvirágok a fülétől indulnak vándorútra, és szempillantás alatt sötét rózsaszínné varázsolják az orcáját és a nyakát is. Meg kell zabálni! – gondolom. És a hangsúly, mellyel megnevezi az otthonunkat... Képes teljesen levenni a lábáról, és hirtelen bármit képes lennék megtenni azért, hogy még egyszer hallhassam ezt a szájából. Az a rengeteg érzelem, ami a hangjában rejtőzik, lehengerel. Hála. Szeretet. Büszkeség. Türelmetlenség. Szeretet. Azt hiszem, ezek az érzelmek jellemeznek engem is a legjobban ezekben a pillanatokban, de nehéz körülírni mindazt, mely az agyamban és a szívemben kering; egy meghatározhatatlan érzelem-katyvasz, ami úgy jó, ahogy van, s kár volna megbolygatni. – Netflix? Pattikuki? Chips, Cola...?
- Tökéletes. – Jobbomat nyaka köré dobom, és miközben lesétálunk a rövid lépcsősoron, az oldalamhoz húzom őt, és a szívem csordultig telik szeretettel. – Egyszerűen tökéletes.

Amikor leparkolok a ház előtt, és oldalra fordulok, hogy megkérdezzem Cadyt, mit szeretni enni, a szemem sarkából, éppen kiszúrom, ahogy a nappalit elrejtő csipkefüggöny meglibben. Szinte biztos vagyok abban, hogy nem alakult ki odabent orkán erejű szél, úgyhogy egy pillanara megáll bennem az ütő. Mocsok egy dolog lenne, ha pont ma akarnának kirabolni minket! – gondolom. Két szemöldököm összeszalad, és már nyitom a számat, hogy rákérdezzek, mégis ki a fene lehet a lakásban, amikor mobilom táncolni kezd a műszerfalra szerelt tartóban, és Liam neve villog a képernyőn. Kérése végig nagy betűkkel szemezget velem: „shh, Avie!”
Áldom az eget, amiért Cady annyira a mobiljába van mélyedve, hogy észre sem veszi ezt a pár pillanat alatt lezajló kiesést. Igyekszem rendezni a vonásaimat, egy apró mosoly azonban kitartóan ott csücsül a szám sarkában, viszont bízom abban, hogy Cady ezt a mai nap sikerének tudja be  – és jól tenné, mert ha valaki rákérdezne, miért vagyok olyan boldog, amilyen, tényleg ez lenne a legnagyobb indokom. Jobb kezemmel felé nyúlok és ujjaimmal összeborzolom eperszőke tincseit, és erre már felkapja fejét. Elkerekedett ajkakkal, látszólag felháborodottan pislog rám azokkal a hatalmas kék szemeivel, majd színpadiasan cicceg egyet, és oldalra fordul, hogy aztán kicsapja a kocsiajtót, s kiszálljon a járműből. Vigyorom innentől kezdve csak egyre és egyre nagyobb, külső szemmel bizarrnak tűnhet, ahogy vigyorogva követem a lányt a bejárati ajtóhoz, miközben ő a haját rendezgeti, de még ez sem képes lelohasztani a kedvemet.
Amint Cady kinyitja saját kulcsával a lakásajtót, bentről síri csend hallatszik ki. Nem tudom, hányan vannak bent, lövésem sincs, mire számítsunk – de igyekszem normálisan viselkedni, úgy, ahogyan egy átlagos napon is tenném a hazaérkezésünk után. Megkérem, a cipője levétele után kapjon fel egy papucsot a lábára, és amíg leül, hogy felhúzza a mamuszát, én kikerülöm, és a nappaliba megyek. Az elhúzott függönyök miatti sötétséget meg kell, hogy szokja a szemem ugyan, de amikor ez megtörténik, a barátaimat, a családomat találom magam előtt. Ma már másodjára, de félrever a szívem a boldogságtól, és örömkönnyek homályosítják el látásomat. A szoba négy sarkában és a tortát tartó állvány mellett lufik táncolnak, Liam, Skye és a bátyáim kezében egy-egy csokor vörös rózsa kap helyet, Calebnél egy hatalmas csokis doboz várakozik arra, hogy este elcsenjek majd belőle egy-két-ezer szemet, és ha ez még nem lenne elég – a szemközti falról egy felirat lóg: Üdv a családban, CC! Ennél szebbet álmodni sem mernék.
Cady, amit nagyjából két másodperccel később beteszi a lábát a helyiségbe, látom, egy pillanatra megroggyan a térde. Még én sem tértem magamhoz, úgyhogy együtt próbáljuk meg felfogni Cady bulijának lényegét: egy beavatót, s annak minden csodálatos apróságát.
Kezét szája elé kapja, és egy nyikkanás-szerű hangot hallat, amint végigvezeti pillantását a tömegen. Szemei elkerekednek, az azúrkék íriszek őszinte meglepettséget sugároznak. Tekintete végül rajtam állapodik meg, és nagyokat lépve szeli át a köztünk lévő teret, hogy aztán az ölelésembe boruljon. Felnevetek, és ezzel egy időben két könnycsepp végigszánkózik az arcomon. Pár pillanattal később vállánál fogva eltolom magamtól a lányomat, és a pulóverem ujjával próbálom meg eltüntetni könnyeimet. Cady szipogva-nevetve egyenként végigölelget mindenkit, majd, mint aki erősen igyekszik felfogni a történteket, olyan arccal veszi át a virágcsokrokat és a csokit Calebtől – aki egyértelműen túl jól ismer minket, ugyanis a csoki pillanatok alatt elfogy, a virág viszont feleannyi idő alatt elszárad – és a lányoktól: Maynától és... Ronnie-tól.
- Köszi, srácok! Most rosszul érzem magam, amiért én nem adtam semmit C-nek  – nevetek fel halkan, és felfelé pislogva törlöm le az utolsó könnycseppeket.
- De, adtál, Ava! Mindezt! A jövőmet! Veled és velük. – S ezzel újra a karjaimba veti magát.

A nap további részét együtt töltjük. Hangosak vagyunk, s erre pofátlanul büszkék. Hol berakunk egy filmet, amire senki sem figyel, hol lemegyünk a partra. Egyszer sem fordul elő, hogy senki sem beszélne, hirtelen mindenkinek rengeteg mesélni valója akad, és be sem áll a szánk. Sosem éreztem még magam teljesebbnek és szabadabbnak – ez az az élet, melyet kisgyerkőcként megálmodtam magamnak. Olyan emberek vesznek körül, akikre feltétel nélkül rábíznám az életemet, és akikre családomként tekintek. Nem vagyunk hibátlanok, egyikünk sem szent, mindannyiunknak vannak rosszabb és jobb napjai – viszont elmondhatom, hogy az enyémeken ezek az emberek segítettek keresztül, a legrosszabb napjaimon is velem voltak, és egy emberöltő is kevés lenne ahhoz, hogy ezt viszonozni tudjam valahogy. Persze, ettől még megpróbálhatom.
Egy idő után a bátyáim, Caleb és Mayna  elbúcsúznak tőlünk különféle teendőkre hivatkozva, sűrű bocsánatkérések közepette és még egyszer, jó szorosan megölelgetik CC-t. Andy, ahogy erős karjait vékony dereka köré fonja, jobbra-balra dülöngél a lánnyal, aki ezen csak hangosan kacag. Elmosolyodom a hangra. Mayna ellátja őt jó tanácsokkal, mint például, hogy mivel próbálja ki a csokit, hogyan lesz finom, amit Cady és én is szívecske szemekkel hallgatunk.
- Óh, és a legfontosabb: jól dugd el, hallod? Legyen egy fix helyed, és sose árult el neki! Csokievésben verhetetlen, ezt jól jegyezd meg, kicsi lány!
- És mégis így néz ki – érkezik a hátam mögül a mély, dörögő hangú replika. Meg sem kell fordulnom, hogy tudjam, a bók egyenesen Skye-tól származik. Két nagy kezét derekamra simítja, és mellkasához húz. Reszelősen fújom ki a levegőt, és örülök, amiért háttal áll nekem, ugyanis paradicsom piros arcomat jobb, ha nem látja. Így is elég nagy arca van, nem kell, hogy még jobban megnöveljem az egóját azzal, ha rájön, igenis tetszik nekem!
Ronnie mindentudó pillantása a lelkemig hatol, és tudom, kettőnknek nagyon sok megbeszélnivalónk lesz még, ugyanis a nap folyamán nem volt alkalmunk leülni és lelkizni – de ha mégis, akkor sem akartam volna, mert ez a nap nem arról kellett, hogy szóljon.

Miután a srácok elmennek, a kanapé előtt találjuk magunkat Niallel, Liammel és Sophiával, Skye-jal, Ronnie-val és természetesen CC-vel. Fejem Skye ölében, lábam Niall combján pihen, és csak élvezem a kényelmet, melyet megérdemlek.
Oldalra fordítom a fejemet, és így rálátásom nyílik Ronnie-ra és Cadyre, ahogy a konyhában állnak, egymással szemben, és mosolyogva beszélgetnek. Furcsa érzés kerít hatalmába, ahogy rájuk nézek. Sokáig úgy éreztem, voltaképpen Nica anyja is lehetnék, ugyanis mindig én voltam a komolyabb – ennek ellenére, az idő legnagyobb részében testvéremként kezeltem. Olyan barátnő volt, akit az ember elképzel magának, és minden apró kritériumnak megfelelt. A hibáival, a zakkantságával együtt szerettem, viszont az emberek változnak, és mint minden más, kettőnk közeli kapcsolata nem tarthatott örökké. Amikor eltávolodtunk, sok-sok egyéb dolog is történt épp az életemben, és bár fájt az elvesztése és az, hogy tulajdonképpen közelebb került Kendallhoz, mint hozzám – pedig tudta, hogyan éreztem a lány iránt –, de szépen lassan hozzászoktam a hiányához, pláne, miután Skye-jal is olyan közel kerültünk egymáshoz, amennyire sosem hittem, hogy a megismerkedésünk után az lehetséges lenne. Majd megjelent az életemben Cady, és hirtelen minden a helyére került. Pont úgy, mint amikor Cady visszasétál közénk, kezében popcornnal, és törökülésbe vágja magát mellém, kényelmesen megtámasztva könyökét a hasamon. Ujjaimmal hátulról borzolom össze eperszőke tincseit, reakciója aranyat ér: Skye-t hibáztatja.
- Hallod, Henderson... vegyél egy gyűrűt, haver!
Skye és én egyszerre hördülünk fel.
- Oh, azt hiszem, nem áll készen erre a csodára, amit a családom jelentene.
Skye egyetértően felnevet.
- Mhm, én is így érzem. – S lehajol, hogy egy ráérős csókot nyomjon a homlokomra. Amint a kölnije belekúszik orrjárataimba, érzem, ahogy izmaim ellazulnak és lenyugszom.
- Anyám, lenyűgöző, milyen hatással vagy Avie-re! – hüledezik Niall, és amikor nagyjából öt perccel később Skye lő kettőnkről egy fotót, Ni ismét felszólal; viszont ezt már nem tudjuk figyelmen kívül hagyni.
- Kereteztessétek be, kiváló kép lesz a gyerekeknek!
- Na jó! – Combjaimra csapva a tenyeremet felnyomom magam, és haragos pillantást vetek a srácra, kinek tekintetéből ártatlanság tükröződik. Rá nyújtom a nyelvemet, amikor húzogatni kezdi a szemöldökét, majd unokatesómékhoz fordulok: – Menjünk el valahova, ahol le tudjuk vezetni a felesleges energiánkat!
Niall jelentőségteljesen a markába köhög. Hitetlenül felnevetek, és a plafonra emelem szemeimet. A fiúk és Ronnie halkan vihogva szórakoznak az ír srác beszólásain, míg Soph és Cady fintorogva merednek maguk elé. – Na, de most komolyan, hé!
- Jó, jó – csitítgatja magát Liam még mindig vihogva, majd pár pillanatnyi töprengés után előhozakodik az ötlettel, melybe mindannyian örömmel beleegyezünk.

A falmászás csupán az utóbbi egy évben lett nagy divat a környéken, fokozatosan egyre több szülő íratta be a gyereket különböző időpontokra akár több oktatóhoz is, és végül versenyeket nyertek, ezzel gazdagítva az otthoni üvegszekrényt néhány trófeával vagy éremmel. Szerény véleményem szerint egy kiváló sportról beszélünk, remekül megmozgat és levezeti a fennmaradt, felesleges energiát – úgyhogy tökéletesen megfelelt a célnak, amiért eleve odamentünk. Amikor már az oda szánt, laza szerelésemben állok a pálya alján lévő gumiszőnyegen, és Niall felcsapja a kezét, miszerint ő szeretne kezdeni, önként vállalkozom a feladatra, hogy tartom a kötelet. A nemrég ismertetett maximum időtartam, ami alatt egy kezdő megmászhatja a legkönnyebb pályát hét perc, viszont nem számoltak Ava Michelle Hearttal, akiben buzog a versenyszellem és a bosszú is – így történhet meg, hogy Niall húsz perc múlva ér csupán vissza mellénk, szemei szikrákat szórnak felém, és szinte érzem a haragját – na meg a mostanra már úgy-ahogy legyűrt félelmet is, amit az utóbbi húsz percben okoztam: hozzáteszem, nagy örömmel. Fél kilencig ott maradunk, és mi távozunk utoljára, kicsivel a normális zárási idő után. Az ember azt hinné, ennyi mozgás után kifárad és leginkább az ágya után áhítozik, azonban miután Sophia bejelenti, megéhezett, kis csapatunk beül egy Nando's-ba. Végül fél tizenkettő tájékán keveredünk haza, Skye és Ronnie társaságában. Cady, amint átlépjük a küszöböt, elköszön és tusolni indul.
- Ava, um... nem akarok pofátlan lenni, de itt aludhatnék? A kanapé és én régi jó pajtik vagyunk... – húzza el száját bocsánatkérően, zavarában ujjait tördeli. Megértően elmosolyodom.
- Persze, hogy itt aludhatsz. Viszont a kanapé és én jobb kapcsolatot ápolunk, mint ti ketten, úgyhogy menj nyugodtan a szobámba, nekem tökéletes itt is.
- Ó, én igazán nem...
- Nem kérdés volt! Na, nyomás – hessegetem a szobám fejé jókedvűen. Nica egy hálás mosolyt villant felém, és megszorítja felé nyújtott kézfejemet.
Miután a barna lány magára húzza birodalmam ajtaját, Skye felsóhajt mögülem:
- Sajnálom, amiért így alakult.
Összefont szemöldökkel huppanok mellé a kanapéra, lábaimat magam alá húzva, és felé fordulok. Skye erős, tetovált kezét a fejtámlára fekteti, így hozzá bújok, és fejemet a vállára támasztom. Míg ujjaival a vállamon játszik valamilyen hajnali szonettet, addig másik hatalmas tenyerét a térdem fölötti bőrfelületre simítja, és mutatóujjával különféle mintákat rajzol a bőrömre.
- Mi? – kérdezem kásás hangon, teljesen érintésének hatása alá kerülve.
- Hogy ennyire eltávolodtatok Veronicával. Még emlékszem, milyen volt a plázában...
- Milyen volt? – kérdezek vissza halkan, kezdem elveszíteni az önkontrollt.
Hangja hallójárataimba kúszik, felgyorsul a szívverésem.
- Olyan, akinél egyből, bármiféle hezitálás nélkül is sokkal jobban tetszettél.

Másnap reggel, miután eldobom Cadyt a suliba és beérek az irodába, hála a jó égnek túl sok a teendőm ahhoz, hogy gondolkodni tudjak a tegnap este, ma hajnalban történteken. Mivel holnap indulok Miamiba, így egyből az irodámba sietek, és éppen összeszedném a cuccaimat, a poggyászába pakolnám a konferenciához kellő iratokat és egyebeket, amikor nyílik az ajtóm, és Brandon, lazán a nadrágzsebébe dugott kezekkel feszít a szélesre tárt nyílászáró küszöbe fölött állva. Túl gyanús az a nyugodtság, mely leolvasható az arcáról, és az a fej, az az önelégült arckifejezés, mellyel figyelemmel kíséri mozdulataimat a táskámtól az asztalomig egy újabb kötegért. Udvariatlan vagy sem, de megvárom, míg ő köszön először; csupán annyit vagyok hajlandó megtenni, hogy néha jelentőségteljesen hátrapillantok a vállam fölött, viszont semmiféle reakció nem érkezik. Ez a három perc sokkal többnek tűnik, mint amennyi, viszont pont mikor már feladnám és rákérdeznék, mégis mit akar tőlem, és miért sunnyog ennyire, végre valahára megszólal.
- Heart, mit gondolsz... tudnál irodát vezetni? – kérdezi mindennemű bevezetést mellőzve.
- Hogy én? – kezem egyből megáll a mozgásban. Összezavarodva egyenesedem ki az asztalom takarásában, és balgán a mellkasomra mutatok.
- Miért, látsz te itt már Heartot is? Mert én nem. – Ezek azok a pillanatok, amikor, ha nem félnék a kirúgástól, simán felképelném a főnökömet. Brandon Ewars kifejezetten egy olyan fickó, akitől egyetlen beszélgetés nélkül is képes vagy a végletekig megundorodni. – Nos? Benne vagy?
- Ez azt jelenti... hogy a konferencia után... ott kellene maradnom egy ideig... Miamiban? – próbálom összerakni a fejemben a hallottakat és logikus sorrendbe állítani a kapott információkat, viszont olyan, mintha az agyam hirtelen képtelen lenne helyesen és annak megfelelően funkcionálni. Nem tehetek róla, igazán, de amikor ilyen fajta sokk ér, nehezemre esik az értelmes önkifejezés.
- Nem, ez azt jelenti, kedvesem, hogy a konferencia után a fiammal karonöltve rátok bízom az ottani részleget. Hiszem, megbirkóztok a feladattal, ami rátok vár, ugyanis az ottani helyzet kifejezetten sivár, és muszáj beindítani. Végzetes következményei lehetnek, ha a továbbiakban is hanyatlani hagyjuk. Ez egy meglehetősen hosszadalmas folyamat, akár évekre is szólhat, szóval holnapig adok időt, hogy átgondolhasd. Caleb már rábólintott, mellesleg, úgyhogy jelezném, nagyjából húsz százaléknyit számít bele a végső döntésbe a véleményed. Nem csodálkozom a fiam gyorsaságán: kikerül a látókörömből, még szép, hogy dalolva elvállalja! – szalad fel egyik fazonra szedett szemöldöke, mint aki meg sem lepődik Caleb lépésén, melyet egyébként teljes mértékben megértek.  Azt viszont nem, hogy a srác mégis miért nem szólt nekem? A társam, úgyhogy ha ő megy, nekem is kell! – háborodom fel. Ennek közös döntésnek kellett volna lennie! Viszont akármennyire is dühösnek kéne lennem, egyszerűen nem találok egy épeszű indokot sem arra, mégis miért kellene visszautasítanom Brandon ajánlatát.
- Én... nem is találok szavakat.
- Nehogy hálálkodni kezdj! Ha rábólintasz, az elkövetkezendő években több milliószor hagyja majd el a szádat anyám neve különböző jelzőkkel megtoldva, de ez rendben is van, Ava! Természetesen  hosszabban is tájékoztatlak az ügyről, a hatókörödről és magáról a feladatodról, de az előléptetésed része, hogy fejvadásszá kell avanzsálódnod; embereket kell gyűjtened a céghez, akiket meg is kell interjúvoltatnotok! Nagy változás, hatalmas felelősség, viszont embertelen sokat segítene mind az európai, mind az itteni cégnek, ha ott is fellendülne az üzlet.
- Szóval Miamiba kerülök, mint cégvezető, és nem azzal fogok foglalkozni, amivel most? Akár évekre is távol kell maradnom az otthonomtól, ismét újra kell kezdenem mindent, de legalább többen is megismerik a nevemet és feljebb kerülhetek a ranglétrán?
- Óh, Ava – húzza száját cinikus görbébe. – Drágám, a nevedet így is rengetegen ismerik, hála a múltbéli döntéseidnek! Mit gondolsz, miért döntöttem úgy, hogy foglalkoztatlak, és nagyjából nulla tapasztalattal rád bízom az első rendezvényedet? A másodiknál már be is futottál, kislány! Nem volt ám semmi! Úgyhogy, Heart... Nagyon szívesen.
És ezzel kifordul az irodámból, pont akkor, amikor a fia feltűnik az ajtóban, s így rálátása nyílik döbbent, haragos és sértett valómra.
Szólásra nyitom a számat, viszont végül, mivel gondolataim össze-vissza cikáznak, inkább becsukom, és Caleb arcáról elvezetve zavart pillantásomat, csendesen folytatom tovább a pakolást. Nagyjából az egész napom ilyen hangulatban telik: zavartságom kihat az étvágyamra, a teljesítményemre és a gyorsaságomra egyaránt. Caleb sokszor megpróbál hozzám szólni, viszont mivel tudom, hogy két napig össze leszünk zárva egy kis hotelszobában, és végig együtt kell majd mozognunk és összehangolódva gondolkodnunk, így megspórolom magamnak a vitát, melyet akár a repülőn is lerendezhetek.
Este, amikor már ágyba kerültem és túl vagyok egy fél órás telefonbeszélgetésen Skye-jal, Ronnie dugja be a fejét az ajtónyíláson. Nagyra nyílt szemekkel, szótlanul kérdezi, bejöhet-e. Megpaskolom magam mellett a matracot, és egy kicsit nyúzott mosollyal hívom be. És sosem gondoltam volna, de pont Ronnie-ra van szükségem ahhoz, hogy meghozzam a tökéletes döntést a jövőmmel kapcsolatban.

Másnap reggel Skye, nagylelkűen kisegítve engem, reggelivel felpakolva gurul a ház elé, majd, miután segít bepakolni Cadynek a sulitáskáját és a két napi váltóruháját is, amely a Liaméknél maradáshoz szükséges, elhajtanak. Utánuk fordulva integetek mindaddig, míg rá nem kanyarodnak a főútra, és így eltűnnek a látókörömből. Amikor beérek a lakásba, és behúzom magam után az ajtót, a telefonom táncra kel a márványpulton, és Cady neve villog a képernyőn, azt üzenve: „Bár még találkozunk ma, de légy te a legjobb, Ava! Nagyon-nagyon drukkolok Nektek!”
Mosolyogva csúsztatom a farzsebembe a mobilomat, majd csípőmmel a pultnak dőlök, és ismét ujjaim közé veszem a gőzölgő bögrémet. Ronnie az asztalnál ül és a hajnalban meghozott napilapot olvasgatja, néha-néha összevonva szemöldökét, máskor felkuncogva. A kávéját kortyolgatva lapoz egyet. Szemöldöke hirtelen haja vonaláig szalad, közelebb hajol a papírhoz, majd egyetlen pillantás után rám kapja zavart tekintetét.
- Szerepelsz a friss hírekben, Ava! Nézd, itt! – bök az arcomra, amely a rólam szóló rövid cikk mellett kap helyet. Egyből mellé lépek. Nos, a fotó nem túl előnytelen, de a cikk már annál inkább felbosszant. – „Harry Styles exe komoly üzletasszony lett. A sokak által ismert rendezvényszervező, Brandon Ewars floridai vállalatát veszi át főnöke fiával. A hírt tegnap este közölték Mr Ewars PR-osai, majd maga Mr Ewars is kiadott egy közleményt az újításokról, és a nagy reményekről, melyeket a miami céghez fűz. Úgy tűnik, még Harry után is van élet, és igenis elérhető minden, mit valaha megálmodtunk! Sok sikert Miss Heartnak a továbbiakban!”
Ezen csupán felnevetni tudok, mivel cseppet sem lep meg. Tudom, mekkora szüksége van Brandonnak a médiára és a közvéleményre. Viszont azt is tudom, hogy nyilatkozata ellenére is megvan a jogom arra, hogy nemet mondjak a felkérésre. Még akkor is, ha egyre komolyabban fontolgatom, hogy elfogadom. Hülye lenne nem így tenni! Azonban itt, LA-ben van az otthonom. Cady most illeszkedett be az osztályba, én révbe értem, és bár Floridából is megoldható lenne a gyámügy további, esetleges ellenőrzése, de a terapeuta, akit a gyámhivatal heti egyszer kijelölt – na, azzal mi lesz? Vajon mennyit kavarna be hirtelen egy költözés?! Rengeteg mindent kockára teszek azzal, hogy egyáltalán csak fontolóra veszem a lehetőségeket!
Na és Skye... vele, vagyis velünk mi lesz? Egyáltalán hogy lehetne így bármi is? Mostanában úgy éreztem igenis lehetne! Sok kérdés, rengeteg bizonytalan pont, és megannyi megválaszolatlan. Sajnos ezekre akkor sem kapom meg a választ, amikor elérkezik a délután, így az indulásunk időpontja, s már a reptéren vagyunk, a felszállásra várakozva. Pont Skye az, akitől a legjobban elvárnám a tökéletes megoldás kieszelését, azonban úgy tűnik, ő képes erre most a legkevésbé.
A hangosbemondóból értesítenek minket, a tizenkettes kapunál lehetővé vált a becsekkolás, úgyhogy felkelek a masszív bőröndömről, és nevelt lányom felé fordulok, aki mindeddig a napjáról mesélt. Büszkén hallgattam, miként állta a sarat amerikai történelmen majd társadalomismereten is, amikor a tanárok ki tudja, miért, de egyöntetűen kipécézték őt maguknak. Skye C mellé áll, miután kezet ráz Calebbel, és türelmesen vár a sorára.
- Ígérd meg, hogy írsz, ha leszálltál! – kapja el hirtelen vállaimat, pont, miután elengedem Cadyt, és a mellkasához húz.
- Mégis minek?
- Hogy tudjam, nem kell aggódnom, mert rendben megérkezel! – Csokibarna íriszei enyémek között ugrálnak, pupillája, akár a drogfüggőké. Gyönyörű szemei vannak, ezt ismét megállapíthatom.
Most érzem csak, mekkora bajba kevertem magam. Én vagyok az, aki kezd a másik függőjévé válni.
- Az Univerzum az én oldalamon áll, Henderson. Minden rendben lesz. – Arcomat puha anyagú, feltűrt ujjú flanelingébe fúrom, és egyik pillanatról a másikra lenyugszom. Nagyot sóhajtok, mintha csak nehezemre esne az elválás. Persze ez így is van. Skye csókot nyom hajamba, és ahogy átöleli derekamat – szinte teljesen körbe is ér –, olyan közel állunk egymáshoz, hogy érzem, az ő szívverése is kétszeresére gyorsult. Hirtelen elszomorodom, ugyanis találtam még egy indokot arra, miért ne vállaljam el a munkát. Szükségem van Skye Hendersonra – azonban Miamira is.