Egész este nem aludtam semmit. Liam kitartóan
mellettem volt, nem szólt egyetlen szót sem, csupán a jelenlétével támogatott,
de én sem mondtam volna el neki a történteket, különböző okokból kifolyólag.
Nem jött álom a szememre, egyszerűen hasogatott a szívem, és úgy éreztem, még
sosem fájt így semmi, sőt; még sosem aláztak meg ennyire.
De vajon van jogom kiakadni? Szinte biztos vagyok benne, neki jobban fájt, amit
én tettem vele… De tényleg ilyen alantas lenne, hogy vissza akarja adni a
fájdalmat, ráadásul ilyen módon? Nem
tudom, ez gyerekes vagy szánalmas tett volt inkább, mert odáig még nem jutottam
el, hogy bíráskodni vagy dönteni tudjak és merjek, mindannak ellenére sem, hogy
az agyam csak és kizárólag ezen
pörgött. Harry üzenetén. Miért kell ennek az egésznek ennyire rossznak lennie? Mármint
a múltunk magunk mögött hagyásának. És én miért nem tudom figyelmen kívül
hagyni? Hiszen továbblépett… Nyilvánvaló, köszönjük szépen a tájékoztatást,
anélkül is tökéletesen megvoltunk! De miért kellett ezt ilyen formában közölni
velem?! Megérdemlem? Igen, és ez itt a hatalmas probléma. Hogy megérdemeltem,
mégis jogtalannak tartom. Viszont, ha jobban belegondolok, akkor tulajdonképpen
hálás is vagyok Harrynek. Nekem nem lett volna merszem megtenni az utolsó
lépést, lezárni a dolgot… És még ha szemét módon is… De tettével meggátolta, hogy én cselekedjek,
hiszen a Liammel folytatott beszélgetésem, bohóckodásom alatt végig ezen
pörgött az agyam: Hogy lépnem kellene. De így már nem szükséges, és azt hiszem,
megkönnyítette a dolgomat, miközben szívemre egy azon időben mázsás súly
került. Ez egy csodálatos pofon volt, miközben kéz nem csattant.
-
Jó reggelt – lép ki szobájából Ronnie, korábban,
mint gondoltam. Mostanában már nem kelt narancslével és mosollyal, mint ahogyan
azt régen mindig megtette… Manapság később ébred, mint én, és mindig fáradt,
kedvetlen, de becézéssel és furcsa kedvességgel próbálja álcázni a dolgot. Igen,
ezen is volt időm agyalni, mint egyébként rengeteg más tényezőn.
Egyébként meg „reggel”? Hajnali fél öt van!
Viszont
ezt nem teszem szóvá.
Köszönésképp
megemelem a kávémat, majd visszafordulok a tévé felé. Sajnos még nincs adás,
csupán egy bekeretezett felirat úszkál a hangyás képernyőn, miszerint „Adáskezdés 5:34AM-kor!”, de még ez is
izgalmasabb, mint a semmi. Annál minden izgibb. Payno még alszik, nem akartam
felkelteni. Egy idő után elpilledt, ráadásul olyan aranyosan és egyben viccesen
durmolt, hogy tényleg nem volt szívem kirángatni magammal azzal a céllal, hogy
segítsen nekem, színtiszta önzőségből. Megvagyok egyedül, mindig is megvoltam.
-
Valami baj van? – lép közelebb, s csuklójáról
leszedett hajgumijával összeköti hosszú, barna haját. Mindig irigyeltem tőle… De
nem panaszkodhatok, az én loboncom is remekül állja a sarat, hiszen voltam már
totál szőke, kék, zöld melíros, és azt hiszem, talán még vörös is. Végül aztán
persze megállapodtam a mostaniban, és nem is kívánok tovább kísérletezni, mivel
imádom a felül kicsit már – direkt – lenőtt hatást keltett, festett szőke,
vagyis szőkés hajamat, amit már nem is vasalok, mint régen, hanem hagyom a maga
természetes göndörségében a vállamra omlani. Valahogy így érzem a legjobban
magamat a bőrömben.
-
Nincs – hazudom.
-
Rendben van… – nyújtja el bizonytalanul,
valószínűleg azon agyal, higgyen-e nekem vagy sem, és akkor ki kell, hogy
faggasson, vagy inkább rám hagyja a dolgot? Ez egyébként a hangulatomtól függ,
mikor mit kell velem tenni, de eddig Ronnie jól állta a próbát, mivel valahogy
mindig ráérzett.
Mint
ahogyan most is. Hiszen tényleg nem akarok róla beszélni, ezért inkább rám
hagyja, s a konyhába megy, hogy megcsinálja magának az instant kávéját, amit
oly’ nagyon imád, s megmelegítse a croissantját. Én nem tudok ilyen korán enni,
maximum kávézni a mellékelt ábra szerint, a gyomrom nem képes hét, sőt, fél
nyolc előtt bármiféle ételt befogadni az utóbbi időben, de ez nem is gond,
mivel nem is kell. A reggeli kihagyható…
-
Valaki horkol a szobádban. – Ronnie nagy
lendülettel huppan le mellém a kanapéra, miután elkészült gyors reggelijével,
és maga alá húzza egyik lábát, miközben falatozni kezd.
-
Lebuktam… Tudod, éjjel felszedtem valami szexi
srácot, amikor kiszöktem a díleremhez, és hát igen… Megesett a nagy eset,
túlságosan kapható vagyok, egyébként nem meglepő módon – forgatom meg szemeimet.
Remélem, érti a poént.
-
Oh, vágom – kap a homlokához. – Liam.
Bólintok.
Ezen ennyit kellett gondolkodni?
-
Hogyhogy még alszik?
-
Miért, mit csináljon hajnali fél ötkor? –
kérdezek vissza kicsit csípősebben, mint azt eredetileg terveztem. Visszaszívni
azonban már nem tudom, és nyílt titok, ha rossz kedvem van, nem vagyok a
legédesebb társaság ezen a nyomoronc világon. Ilyenkor inkább menekülni kellene
előlem.
Anno,
még Angliában mindig én voltam az utolsó, aki felkelt. Rendszerint Louis
ébresztett minket azzal, hogy ránk ugrott, vagy jókora, jéghideg vizet locsolt
a nyakunkba, majd ránk dobta a vödröt is, mert azt már minek tartsa meg, nem?
Olyankor meg tudtam volna fojtani, most azonban bármit megtennék azért, hogy ilyen
reggelekben legyen részem, még úgy is, ha Ronnie ébresztési-technikáit is
megszerettem, és megszoktam. De azért a narancslé meg a jéghideg víz nem
összehasonlítható.
-
Béküljetek ki, ha már annyira azt akarod! –
ajánlja Ronnie. Bárcsak ilyen könnyű
lenne… De… Mi? Mikor tágra nyílt
szemekkel, döbbenten nézek rá, mégis hogyan válaszolt meg egy ki nem mondott
kérdést, nevetve teszi hozzá. – Megint hangosan gondolkoztál.
Elfintorodok.
Nem vagyok túl beszédes kedvemben… De ez van. Néha előfordul. Inkább csöndben vagyok, mert ha egyszer tényleg
dumálni kezdek, akkor megered a csőröm, nem bírom majd befogni, és kikotyogom a
kis, személyre szabott meglepimet,
amit pedig nem igazán akarok.
-
Milyen meglepi? – kérdezi a barátnőm, s lerakja
a tányért a dohányzóasztalra. Felhördülök, ez nem igaz! Be kellene fognom a
számat a kezemmel, ha gondolkodni akarok, mert ez így nem járja. – Meglepit
kaptál? Kitől? Liamtől? Mutaaaa! Tuti
nagyon aranyos, hiszen maga a srác is az, és úúú, látni akarom!
Hangtalanul
felnevetek azon a gyerekes hangon, amit kiad, és ahogy rám néz, plusz amit
mond, de aztán megrázom a fejem. Nem akarok róla beszélni, mert akkor
felevenedik, és nem akarok egyetlen könnycseppet sem hullajtani érte, mert nem
éri meg. Felesleges. Többet nem.
Ráadásul a „meglepim” minden, csak nem
aranyos… Legalábbis a számomra.
De
aztán meggondolom magam. Ronnie az egyetlen, akinek beszélhetek erről… Csak
neki önthetem ki a lelkemet. Miért ne tenném meg? Nyilván sokkal könnyebb lenne
tőle a lelkem… Liamnek meg csak nem akarok szapulni a haverját. Ronnie-nak
nyugodtan megtehetem, és a gondolat megnyugtat és mulattat egyszerre. Hiszen
nyílt tény, egy köcsög pasit csak a legjobb barátnőddel tudsz kitárgyalni, egy
kis túlzással.
-
Harry visszaszolgáltatta a gyűrűmet – foglalom
össze röviden, és fülem mögé tűrök pár rakoncátlan tincset.
-
Milyen gyűrűdet? – kérdezi R résre húzott
szemekkel, óvatosan. Én csak szomorkásan elmosolyodok.
-
Az eljegyzésit, egy levél társaságában.
Bumm.
Most, hogy hangosan is kimondtam, máris sokkal
kegyetlenebb. Vagy csak szerintem?
Ronnie arca egy pillanat alatt válik puhatolódzóból felháborodottá, hogy aztán felpattanva reagáljon valamit.
Ronnie arca egy pillanat alatt válik puhatolódzóból felháborodottá, hogy aztán felpattanva reagáljon valamit.
Valami
Ronnie-sat.
-
Ezt a faszkalapot! – kel ki magából, s
indulatosan folytatja. – Alapvetően nem mondanék ilyet, szívi, de baszki… Ilyen
nincs!
Egyetértek
vele. Ilyen tényleg nincs.
-
És mi volt abban a levélben?
Kívülről
fújom a tartalmát, minden egyes betűjét, de még a hurkolt betűkre is emlékszem,
mégis úgy teszek, mintha nem így lenne, s a szobám felé intek.
-
Bent van a komódon, de Liam alszik, és minden
neszre képes felkelni… Mellesleg csodálom, hogy képes voltam úgy kijönni, hogy
nem riasztottam fel, főleg, hogy a saját lábamban is megbotlottam! – merengek
el fáradt, gondolkodós hangon, de ennek miértjét nem értem, hiszen aludni nem
aludtam, mivel gondolataim ébren tartottak.
Nica
hangtalanul felnevet.
Hm, „Nica”… Nem is rossz.
A
lakótársam bólint, mint aki megértette, majd végigsimít a karomon.
-
És Liam tudja? – hajol közelebb bizalmasan.
Megrázom
a fejem.
-
El kellene mondanod neki… Szerintem tudna
segíteni amellett, hogy véleményt nyilvánítana, amit tuti nem rossz szándékkal
mondana.
-
Fix, hogy nem avatom be. Biztos Harry mellett
érvelne, amire jelenleg nincs szükségem.
-
Szerinted tényleg így lenne? Tényleg?
Nem… De
akkor is megóvom a lelkemet. Mára már elég volt.
Viszont
válasz nélkül hagyom. Egészen addig, míg Liam meg nem jelenik az ajtóban, hogy
aztán kómás fejjel a keretnek támaszkodjon, és arcát dörzsölgetve, laposakat
pislogva nézze kanapén beszélgető kettősünket. Ronnie már visszaült mellém, és
egy óvatos, bátorító félmosollyal kapkodja tekintetét az unokatesóm és
énköztem.
Megragadom
az alkalmat, és felpattanok, ám mivel egészen addig görnyedten ültem és a
gyorsaság sem kedvez, felnyögök az oldalamba nyilalló fájdalomtól.
-
Kérsz valamit? Csinálok pirítóst, van müzli és
mirelit pizza, ha esetleg…
-
Kezdjünk egy jóreggelt-öleléssel – nevet fel
álmoskásan a szavamba vágva, ezzel meggátolva egy jó’ hosszú, végeláthatatlan
dumálást. Sóhajtva elmosolyodok, és kitárom karjaimat jelezve, ő jöjjön elébem,
ne fordítva! Meg is teszi, jó szorosan megszorongat, már amennyire a kiszabott
korlátok engedik, én pedig arcomat mellkasába fúrva élvezem a testéből áradó
meleget, és azt az illatot, amit már a kölcsönkapott ruhái is átvettek. Mikor
elhúzódik tőlem, Ronnie felé fordul. – Te se maradj ki a jóból!
-
Mint egy reggeli mackóölelés, pizsiben,
szájszaggal vegyítve? Hm. Nem is tudom, mit mondjak, mindenesetre kecsegtető
ajánlat… – De azért megöleli.
Végül
Liam pirítóst evett, elpusztított egy keveset,
amin csak nevetni tudtam. Rettentően örültem, hogy vele kezdhettem a
reggelemet, mivel ha csupán rövid időre is, de el tudta velem felejtetni a
tegnapot. Ráadásul a levél, a doboz tartalmára sem kérdezett rá, rám hagyta a
dolgot, ezt pedig akkor, és most is nagyra értékelem.
Hála
Istennek, az adásidő is elérkezik. Még mindig nem kell indulnom, de megvallom
őszintén, elgondolkodtam azon is, vajon mi történne, ha a sérülésemre
hivatkozva otthon maradnék? Nem valószínű, hogy felrónák nekem… Vagy ha mégis,
akkor meg elmehetnek a sutyiba, hiszen én
lábadozok, kérem szépen!
Ronnie
társasága nélkül élvezzük a hajnali csöndet, mi sem beszélünk túl sokat, csupán
annyit, hogy azért mégse feszengjünk egymás társaságában. Liam azt mondja,
nemsokára indulnia kell, de indokot nem ad, csupán olyan furcsa hangszínnek
közli velem, ez pedig bár természetesen kimondatlanul, de kicsit rosszul esik.
Menekül innen, és nem akarja, hogy lekapják velem? Igazán jól tud esni…
Magamban
rágódok a dolgon, és külön ügyelek arra, nehogy véletlenül kimondjam a
gondolataimat a tudtom nélkül, mivel többször is eljárt már a szám a mai nap
során, pedig még hat óra sincs… Ez pedig nem egy olyan alkalom, amikor
harmadjára is meg kellene történnie.
De
aztán Liam megszólal, vagyis felhoz valami olyan témát, ami miatt gondolataim
elszállnak, akárcsak az elengedett lufik a szabadban. Messzire, és nemsokára
már arra sem emlékszem, min agyaltam, vagy éppen, hogy milyen színűek voltak
azok a bizonyos lufik. Egyébként szerintem kékek, mert az a kedvenc színem… De
azt hiszem, ez most nem lényeges.
-
Mesélj.
Felvonom
szemöldökömet. Liam teljes testével felém fordulva utasít, majd mikor meglátja
döbbent arcomat, aprót bólint megerősítésképp.
-
Parancsolsz? – Az Istenért sem bírom kitalálni,
mégis mit szeretne…
-
Mi volt abban a fene rémisztő dobozban? Nagyon
rosszul érintett, de nem voltál hajlandó megmagyarázni az okát… Mostanáig. –
Hangja utasító, mégis érdeklődve, kedves arccal dől előre.
Szívverésem
egy pillanat alatt a duplájára gyorsul. Honnan?
Ennyire átlátszó lettem volna? Jó, nyilván nem lehet csöndben, láthatatlanul
megzuhanni, főleg az én esetemben, de hát akkor is! Ilyen jó szeme lenne?
Egyszerűen válaszképtelen vagyok, de ez főleg onnan adódik, hogy meg sem merek
nyikkanni, mert félek a folytatástól, a reakciójától és attól, hogy engem fog
hibáztatni azért, amit nem is én követtem el. Vagyis alapjáraton persze igen,
hiszen az én baklövésem miatt történhetett meg a mostani, de akkor is! Tényleg
arra számítok, hogy eltávolodik tőlem, amint tudomást szerez a haverja
tettéről, és komolyan mondom, arra most nagyon
nincs szükségem.
-
Lényegtelen… – hárítok. Nem akarok róla
beszélni, mégis úgy érzem, elkerülhetetlen, főleg, amikor így néz rám!
-
Nem az, mivel veled kapcsolatos. – Nagy
hangsúlyt fektet a „veled” szócskára, ami valahogy megmelengeti a szívemet.
-
Nem, tényleg… Ez valami olyan, ami csak a
küldőre és rám tartozik. – Nem akarom megbántani, ez az egyetlen, ami tényleg
igaz ebben a fránya mondatban és helyzetben… De ahogy ezen morfondírozok, rájövök:
Nem csupán azért nem akarom elmondani neki, mert félek, hanem azért sem, mert
ha meg netalántán mellettem áll ki, akkor összeveszne a bandatársával, amire
pedig nekik nincs szükségük. A legjobb, ha megtartom magamnak, mert úgy senki
sem sérül… és a történtek ellenére sem szeretnék Harrynek rosszat, hiszen a
tudatában vagyok a régen történteknek, amikor eljárt a szám, és Liam majdnem a
padlóra küldte a pasimat.
-
Rendben van, Bipi… Csak megijedtem a
reakciódtól, ez minden. Engem csak az érdekel, mi van benned… a körülötted lévő
dolgok hidegen hagynak, ez van. Viszont ha úgy érzed, beszélni szeretnél majd
róla, akkor itt leszek – néz rám kedvesen, megértően – Vagyis, nem tudom…
Lehet, hogy éppen nem, mivel a következő hetek kicsit nagyon be vannak táblázva,
de a számom az megvan, és ma még a környéken leszek, a srácokkal egyetemben.
-
Nincs is – rázom a fejemet. Döbbenet, de így
van. Nincs elmentve, és pillanatnyilag nem is tudom, a sok hívott szám közül
melyik az övé.
-
Elmentettem neked – kacsint rám játékosan.
Ezúttal felnevetek, aznap először téve ezt tiszta szívemből.
Néhány
órával később az irodámban keresgélek az íróasztalom fiókjaiban, mivel Caleb kijelentette,
kellene neki néhány irat, amit még a legelső munkám alatt használtam. Indokot
nem adott, de azért remélem, nem másolni szeretne… Az egyediségre törekszem,
ráadásul, ha a saját dolgaimat hasznosítom újra, az minden, csak nem
rendezvényszervezőhöz méltó, nincs igazam? Ezt azonban nem kötöttem az orrára,
mivel nem tudtam, mik a szándékai a papírokkal, amiből volt vagy nyolcvan, így
kis gondban vagyok...
-
Mayna – szólok ki a mellettem lévő irodába, és
frusztráltan fújok egyet – Nem tudod, merre lehetnek az orlandos papírok?
-
Ugh,
bocsi, de halványlila gőzöm sincs – lép be az ajtón, és a keretnek támaszkodik.
Összevont szemöldökkel néz rám, én pedig nem értem, mégis miért, hiszen csak a földön ülve, törökülésben keresem
az előttem szétterített lapokból a megfelelőt, és az oldalamat finoman masszírozva
élvezem ki a pár másodperces pihenőt, miközben összevont szemöldökkel kapkodom a
tekintetemet… Ez a látvány talán annyira újdonság lenne? – Amúgy pedig minek
kellenek neked azok a papírok?
-
A hülye Ewars gyerek kérte őket – fortyogok,
mivel kicsit túlzásnak érzem, és kezdek belefáradni Talán tényleg jobb lett
volna, ha otthon maradok… De miután Liam lelépett, nekem sem volt túl sok
kedvem unatkozni. – De segáz… Nincsenek meg, majd elkérem Brandontól, csak
kinyomtatja nekem.
-
Brandon jelenleg nincs itt, azt hiszem,
Keith-szel van megbeszélése, de elvben nem valami frissen tervezett a dolog… oh,
jut is eszembe! Caleb kábé nyolc perce hívott, itt vagy-e még, mert ha igen,
akkor az Orlandos mellé kellenének még a vannage-os papírhalmaz is.
És
nekem itt esik le a dolog.
-
Oh, hogy az a… – kerekednek el a szemeim, és az
íróasztalom oldalának dőlök, ahogy szó szerint, koppan a tény, miszerint ezek
ketten csupán fel akartak tartóztatni.
Körübelül
dél lehet, talán kicsivel több, de én még mindig nem tudok rendesen
gondolkodni. A volán mögött ülve várakozok, múljon el ez az állapot, és abban
reménykedve, talán segít, beveszek egy fájdalomcsillapítót is, hiszen egyébként
is fáj az oldalam, akkor már lerendezem együtt a kettőt. Nos, újabb fél óra
elteltével még mindig nem jobb, hiszen ez
egyszerűen hihetetlen! Caleb az irodába küldött azzal a céllal, hogy
feltartson, amíg az apja megy, és barátságosan
trécsel egyet a menedzserrel? Mi ez már?! Nyilvánvalóan csak valami „jó”
vicc, de nekem nincs kedvem kideríteni, valóban így van-e. Helyette inkább
olyat cselekszem, amit teljes mértékben egy hirtelen, idióta ötletnek tudhatok
be: Gyújtást adva, elindulok a felé a hotel felé, ahol a srácok megszálltak annak
reményében, Harryt is ott találom, Liam reggeli mondandójára támaszkodva. És
úristen, de remélem, hogy út közben megjön az eszem, és rájövök, amit
pillanatnyilag teszek, az helytelen...! De nem, a mellékelt ábra szerint ez
nagyon nem egy reális jövőkép. Én tényleg Harry felé hajtok, és tényleg azért,
hogy totálisan megszégyenüljek.
Tudod te, mióta várok erre a részre?
VálaszTörlésMajdnem lerágtam az összes körmömet! :D
Mihamarabb hozd össze Harry-t és Ava-t PLÍZ!!!
Álompáros *__*
Ronnie-t pedig Liam-mel tudnám elképzelni! :DD
Nem tudom miért xD
Ők is összeillenek! :3
Mihamarabbi folytatást babe! <3
*A lehető legnagyobb virtuális ölelés*
Nagyon Szeretlek Mrs. Payne and Saade! <3
Nagyon örülök, hogy tetszett! <3 És igen... Leeyum drágát én is Ronnie-val tudnám elképzelni, de ne aggódj... Túl gonosz vagyok ahhoz, hogy ilyen egyszerűen lerendezzem a dolgokat... A Harry-Ava páros pedig szerintem még tartogat majd a számodra meglepetéseket. ;)
TörlésA kövi pénteken, vagy szombat/vasárnap érkezik, időmtől függően. :)
Én is szeretlek, és jáájjj nem is tudom, melyik srác nevét válasszam... Nem lehetnék Payde? *0*
xx, RS
Üsse kő, legyél! :3
TörlésNekem is ki kéne találkozni egy nevet, mert Horan és Somerhalder között nehéz dönteni! :DD
Találni*
TörlésÚristen, hogy örültem, mikor láttam, hogy fent van az új fejezet! És még most is ujjongok, olyan szuper volt! Imádom Ava, Liam és Ronnie hármasát, Morth-ot is beleértve ♥ Szuperül írsz, már most összeszorított fogakkal várom a folytatást, és Havát! (Muhaha, megvan a nevük!) Imádlak!
VálaszTörlésMillió puszi: Nessa
Jajj, boldog vagyok, amiért ennyire tetszett, köszönöm! :) <3
TörlésÉn is rettentően imádom őket, ezért is kapnak ennyi közös pillanatot. :D Morth sokat fog még ám szerepelni, bár szerintem ő az egyetlen olyan "karakter", aki olyannyira lényegtelen, hogy már a főszereplők közé sorolható. :"D Értelmes volt ez így? Mindegy.
Köszönöm, bae! <3 Igen, a ship nevük (haha) Hava Steart! *0* Örülök, hogy már más is rájött a titok nyitjára, és nem csak én vagyok olyan elvetemült, hogy összevontam a két cicabogát nevét. :D
Én is imádlak, Nessa, és köszönöm, hogy írtál! <33 xx
Egy újabb fantasztikus rész!!! *0* *0* *0* Nagyon nagyon szeretem, amikor kicsit kitérsz olyan dolgokra is, amik ott rohangálnak Aa fejében, mint pl. A kék lufik :DDDDDD FOLYTATÁST, GYORSAN!!! 💖💖💖💖
VálaszTörlés*Ava
TörlésRita, de imádlak!!! <333 Köszönöm, csaje <3
TörlésA lufiknál még jómagam is elmosolyodtam, pedig általában fapofával írogatok, nagyban koncentrálva a képernyőre... Így nagyon örülök, hogy felkeltette a figyelmedet! :D A kövi a hét vége felé érkezik. :3 xx
Szia!
VálaszTörlésSzent Tehén...anyám totális sokk :)
Imádtam..kiváncsian várom a következő részt!
Szia
Szia :)
TörlésHaha, ez tetsziK! :D "Szent Tehén!" Bejön. :D Fel is írtam magamnak a táblácskámra. :3
Örülök, hogy tetszett! A kövi rész péntek/szombat/vasárnap érkezik, attól függően, hogy mennyi időm lesz a sok pótlás közepette. :3
Köszönöm, hogy írtál. :) <3 xx