Prológus

Cipőm sarka hangosan kopog a csempén, ahogy főnököm irodája felé haladok. Köszönök mindenkinek, aki mellett elmegyek, vagy látok, de elenyésző azok száma, akik viszonozzák ezt az apró, emberi gesztust. Bunkó bagázs.

Három kopogás, egy válasz, és már bent is vagyok a kicsit talán túlságosan is luxusértékű irodában. Brandon int, engedélyt ad, hogy leülhessek. Kíváncsi vagyok, mégis mi lenne a feladatom, amiért ide hívatott, úgyhogy figyelmesen hallgatok, miközben nekikezd a beszédének, és próbálom kizárni a gondolatot, mégis milyen hülyén néz ki ezzel a bajusszal.

- Te is tudod, mostanában mennyire megcsappant cégünk hírneve - bólintok, így folytatja. - És azzal is tisztában vagy, mennyire szükségünk van a reklámokra, ugye? - Ismét biccentek, miszerint felfogtam. Ez így van, ahogy mondja. Sajnos, vagy nem... Ez a helyzet. Ezt kell szeretni. Na nem mintha én annyira szeretném, egyébként. - És gondolom tudatában vagy annak is, hogy a fiam, Caleb eléggé erősen csapja neked a szelet.

Elfintorodok.

Ez kényes téma.
Caleb Ewars annyira unszimpatikus nekem, hogy szavakat sem találok! De mivel a perem szélén táncikálok, és egyszer már közel álltam a kirúgásomhoz egy sokak szerint tiszteletlen megnyilvánulással és pár rossz napommal, ezért ismét ugyan úgy reagálok.
Mint egy pincsikutya, esküszöm.

- Nos, egy jótékonysági rendezvény lesz a hétvégén, egy ismert banda számára kellene ezt megrendezni. És úgy döntöttem, vagyis döntöttünk, hogy téged küldelek a fiammal együtt, hogy kicsit összekovácsolódjatok.

- Értem meg minden, viszont... Mi ebben a logika? - értetlenkedek, szemöldököm összeráncolom. Kettőnket küld, együtt, hogy végezzük a dolgunkat, miközben már számtalanszor végeztem egyedül is a készülődéseket? Minek kovácsolódjunk mi össze, hogy az ő szavaival éljek?! Azt hiszem, ezek azok a fő gondolatok, melyek kavarognak a fejemben.

- Ott van ebben a logika, aranyom, hogy ha sikerül együttesen lerendezni ezt az egészet, akkor mindkettőtöket küldelek a miami-i cégünkhöz, mintegy előrelépés a munkádban, és mivel az ottani iroda a fiamé, együtt igazgathatnátok. Persze csak akkor, ha jeleskedtek, és pozitív visszajelzéseket kapok nem úgy, mint a múltkor.

Tátogok, mint egy hal, de megszólalni nem tudok, és próbálom figyelmen kívül hagyni mondata utolsó részét. Úristen... Igazából még fel sem fogtam a dolgokat, annyi viszont eljutott az agyamig, hogy ez több pénzt jelent, és egy felsőbb rendű körökbe való tartozást a munkámban. Bárhogy is nézzük, ez mindenképp jól jönne, szóval egy óvatos mosollyal reagálok, majd kezdek bele kusza gondolataim kifejtésébe.

- Melyik banda lenne az?
Direkt így válaszolok, hiszen ennek háttérjelentése is van. Egy, hogy benne vagyok - nem meglepő módon, mert ugye ki az a hülye, aki visszautasítana egy ilyen ajánlatot?! -, és kettő, hogy érdeklődök is.

Brandon húzza az időt, én pedig két perc elteltével úgy érzem, legszívesebben már a hajamat tépném, s a fejét az asztallapnak csapdosnám. Megköszörülöm a torkom, bármennyire is tiszteletlen mindez, és próbálom felhívni a figyelmét arra, még itt vagyok, és válaszra várok. Érdekel a dolog, természetesen, úgyhogy per pillanat tojok az illemre, miszerint nem engedhetnék meg magamnak ilyet a főnökömmel szemben. Sosem okozott gondot az, hogy a saját véleményemet és gondolatomat fújjam.

- Egy ismert brit banda keresett fel minket - válaszol végül, miután a fiókba csúsztatja a papírjait, amiket egy ocsmány sárga dossziéban tart, és rám emeli tekintetét. Gyomrom egy pillanat alatt összezsugorodik, alsó ajkam megremeg.
Rettentően rossz előérzetem támad.
Istenem, mondd, hogy... Kérlek! Mondd, hogy nem róluk van szó!
- A One Direction búcsúakciója lesz ez, Ava - folyttaja, miközben szemén látom, mennyire élvezi a helyzetet. Értelmetlen tagadni, ő olyan, mint a fia.
Ravasz.
És pontosan tudja, milyen érzelmek is köthetőek a srácokhoz. Vagyis az egyikhez.
Mindenki tudja, basszus! 

Másodpercek alatt omlok össze. Felpattanok, légzésem felgyorsul, és előre hajolva támaszkodom meg térdeimen, hogy csillapítsam feltörni készülő kiabálásomat, mivel tudom, azt már tényleg nem engedhetem meg magamnak, még ha nagyon szívesen meg is tenném, és nagy valószínűséggel meg is fogom... Nincs a földön még egy ilyen féreg, mint ez a férfi itt előttem! 

×××

Otthon az ágyamban fekve úgy érzem, elnyel a matrac. Kedvenc bandám albuma üvölt a hangfalakból, a sötétítőfüggöny el van húzva, így semmiféle fény nincs a szobában, és a zenén kívül csak szinte már őrjítően hangos kattogását lehet hallani az agyamnak. Homlokomra kiült a szöveg: "Hagyj, szünetem van." Neon fénnyel világít, villódzik és csörömpöl, s magával hozza a migrénes fejfájást is, amitől szépen lassan tényleg megőrülök.

Egyszer egy ember azt mondta, addig élsz, míg emlékszel bizonyos dolgokra. Nos, ez megnyugtató, mivel én mindig, mindenre emlékszem. Gondolkodnom sem kell a dolgokon, jönnek azok maguktól is! Az összes közösen töltött év a srácokkal, a nevetések és ölelések, a csókok, a nyaralások és a viták is. Amikor el kellett viselniük az akkori lázadó énemet. Emlékszem azokra az igéző zöld íriszekre, azokra a göndör tincsekre, a gödröcskés mosolyára, az elképesztően szép hangjára, és még arra is, hogy reggelente mennyire nehéz volt vele bármit is kezdeni, mint ahogyan egyébként velem sem, s, hogy ezen mindig milyen jót vidultunk. Hogy nem szereti a sushit, amit én imádok, és rajong a teáért, amit meg én utálok. Tisztán él bennem a kép, amikor az ünnepeket a családjánál töltöttük, és az is, amikor bemutattam a bátyáimnak. El sem tudnám felejteni azokat a féltő szemeket, amelyekkel mindig méregetett, hiszen elképesztően ügyetlen voltam mindig a társaságában, azt meg főleg nem, amikor megkérte a kezemet. Életem meghatározó pillanatai ezek, melyeket akkor sem tudnám elfelejteni, ha nagyon akarnám. De valamiért nem is szeretném. Ki tudja, lehet, hogy túlzottan mazochista énemnek köszönhetően úgy gondolom, én már sosem leszek többé szerelmes. Mivel mindig a legelső szerelmedhez hasonlítod  többit, és tekintve, hogy számomra Harry tökéletes volt, és ténylegesen a legelső srác, akivel együtt voltam, hozzá hasonlót a büdös életben nem találnék sehol sem.

Hallom az ajtóm felé egyre inkább hangosodó lépéseket, ahogy közeledik, minden bizonnyal a lakótársam. Miközben várom, hogy felrázzon, és valamivel jobb kedvre derítsen, átfut az agyamon egy rohadtul lehangoló mondat, amit még Anyu mondott nekem régebben: "Tetszik vagy sem, vannak dolgok, amik örökre beégnek, amiktől nem szabadulhatsz." És azt hiszem, ez egy ilyen dolog, még ha irtózatosan utálom is néha magát az érzést.

- Jesszus, Ava! - toppan be végre Ronnie, és az ablakhoz rohan, hogy szétrántsa a vastag függönyöket. A fény egyből eléri az arcomat, felsóhajtok. 

- Mi az?

- Mayna hívott! Mi történt, az Istenit?! - csattan, tehetetlenül széttárja karjait. - Kirohantál az irodából, egyetlen szó nélkül! Örülj, hogy nem ő jött utánad, mert akkor aztán annyi lenne a csinos kis fejednek...

Míg beszél, leül az ágyam szélére, és nem tudom elkerülni kutakodó pillantását, mely szinte olyan áthatóan tapad az arcomra, mintha lelkembe látna. Bár lehet, így is van. Ki tudja. Én kinézem belőle.

- Ronnie, tudod, hogy milyen helyzetben állok a médiával, ugye? Tudod, milyen szálak fűznek Harry Styleshoz, ugye? Már elmeséltem a sztorit, bár igazából első kézből tudod, hisz folyton ezt ecsetelgetem...

- Tudom, szívem. - Hangja halk, sajnálkozó. De nekem pont erre nincs szükségem. A sajnálatra. Őt kell sajnálni, nem engem. Ő az, aki a hallottak alapján azóta sem jött helyre, na nem mintha folyamatosan az életét figyelgetném, ennyire én sem vagyok őrült. Na jó, mit nagyzolok én itt, én sem... És nagyon is őrült vagyok! Mégis, az egyetlen, aki ismeri a teljes sztorit, az Ronnie. A legeslegjobb barátnőm, évek óta kitart mellettem. Úgyhogy nem haragudok meg rá, amiért ilyen hangsúlyt használ. - De nézzük a dolgok napos oldalát! Te vagy az egyetlen olyan személy a világon, akit eljegyzett egy világhírű, szexi sztár, majd bár okokkal, de otthagytad az oltárnál! Igazán beleírhatnád az önéletrajzodba...

Helooo! :)
Meg is érkeztem a prológussal, remélem, örültök neki.

Elképesztően köszönöm annak a hat személynek, aki megbízott bennem, és feliratkozott a blogomra! Továbbá hálás vagyok a több, mint ezer megtekintésnek is, elképesztőek vagytok! Ilysm! <3

Az első fejezet nemsokára érkezik, addig is, szép hetet! (:
Ps.: Sajnálom a késést... :/

xoxo, RS